2.rész

 

" 

Hideg járta át egész testében, ahogy körülnézett csak sötétséget látott. Azt érezte, hogy az egykor meghitt és szeretett otthona, mintha pokollá változott volna. A feje zúgott és nem mert felállni a földről. Miután a szeme hozzászokott a sötéthez, körbenézett. A nagymamája élettelenül feküdt mellette, ő pedig szájára tapasztotta a kezét és elsírta magát. Közelebb kúszott az ajtóhoz és résnyire nyitotta. Odabent a kandallóban pattogó tűz ontotta sejtelmes fényét. A padlón ott feküdt az apja teste, a fejét pont akkor dobták a tűzbe. Valaki megragadta a copfját és magával húzta. Nem látta az arcát, sötét maszk takarta. Kézzel-lábbal próbált védekezni, sikított, még harapott is, de könnyűszerrel odakötözték egy székhez és a vastag kötél csomói nem engedték. 

- Felesleges kapálóznod. - szólt egy rekedtes hang a sarokból. A lány éppen szólni akart, de a szilfa termetű férfi leintette.- Akkor beszélsz, ha kérdezlek!- mondta emelt hangon, majd a kandollóhoz sétált és a piszkavasat a tűzbe nyújtotta. A lángok finoman melegítették a fémet, ő pedig mosolyogva nézte lassú táncukat. Egy fél pillanat is alig telt el, mikor a lány megérezte bőrén a forró kínt. A férfi élvezettel hallgatta a sikolyát és a jellegzetes égett bőr illatát, mint valami mámorító ópiumot szippantotta magába. - Beszélj! Hol van a kő?! - utasította szinte ordítva, de mikor válasz nem érkezett, beletúrt fehér hajába és hirtelen lendülettel az arcába vágta a piszkavasat. A lány ordított a fájdalomtól és könnyei közt próbált levegőt venni, de nem tudta miről kérdezi. Választ így aligha tudott volna adni. Felemelte tekintetét a férfira, majd a félhomályban végig nézett rajta. Pillantása megállt a karján és a feltűrt ingujj alatt kivillanó tetováláson akadt meg. Arra gondolt, hogy milyen szörnyeteg lehet ez a személy, mert nem lehet embernek nevezni azt, aki ezt tette a családjával. Ránézett az apja földön heverő testére, mely borzalmas látványt nyújtott. Míg a fehérhajú újra melegítette a vasat, a mögötte álló mozdulatlanul állt az ajtó előtt. - Nem beszélsz? Hol van a kibaszott kő? - tette fel ismét a kérdést a kínzója, miközben a mellkasába vágta, de tőle csak a sikítást lehetett hallani. - Te akartad.- mondta higgadtan a férfi, majd belemart a lány tincseibe és székkel együtt közel húzta a tűzhöz. Miután arcon vágta, odahajolt hozzá. Olyannyira közel, hogy érezte ahogy levegőt vett. Körmét végigszántotta gyermeki vonásain és ahogy befejezte a mozdulatot, lenyalva az ujjáról, felmordult a vérének zamatát érezve. Egyetlen mozdulattal megrántotta és székkel együtt olyan erővel lökte félre a lányt, hogy az ülőalkalmatosság eltört. A fehér hajú idegen, emberfeletti hangon röhögött, miközben a beszűrődő holdfényben megcsillant, vörösen izzó szeme. A lány az ajtóra pillantott, de ideje sem volt a szökésre gondolni. A férfi a földrenyomta törékeny testét és rászorította az égő vasat a hátára. Ezután újra kérdezte, de a sírás és a választalanság idegesítette. Ezért a vassal a lábaira vágott. Mikor hallotta a gyenge emberi csont roppanását, sóhajtott és újra közel hajolt hozzá.

- Nem tagadom, élvezem az ilyesfajta játékot, de a te időd véges én pedig türelmetlen vagyok. Mondd el hol van és hamar végzek veled, ha ezt folytatjuk ki tudja meddig húzod. - szólt lágyan, majd rezzenéstelen arccal vágta ismét a vas eszközt a lány mellkasához. A bordáinak recsegése egyet jelentett a töréssel és a hörgés, mely feltört belőle arra utalt, hogy talán átszúrta a tüdejét is. Marokra fogta a haját és erővel húzta ismét a fényre, hogy lássa az arcát. Könnycseppjei megcsillantak a tűz fényében, de a választ nem kapta meg. A lány üvöltésébe a kopogás rondított bele, majd egy álarcos lépett be.

- Atyám! Már csak húsz perc maradt, mindjárt itt vannak.

- Rendben fiam. - mondta a fehérhajú idegesen.

- Nem tud ez semmit.- szólt az előbb érkező, majd az ajtót örző társához fordult. - Megtalálták a többiek, amiért jöttünk?

- Az egész házat felkutatták, de semmit nem találtak.

- Ez sajnálatos dolog. Te vagy a csapat vezetője és semmi hasznod!- kiáltott, majd a vállára tette a kezét és maga előtt térdre kényszerítette.- Hajolj meg és könyörögj bocsánatért az elsők előtt!- mondta miközben hátat fordított az előtte térdelőnek, de mielőtt az szólhatott volna kihúzta fehérmarkolatú kardját a hüvelyéből és fordultában suhintva levágta a fejét.

- Gyújtsátok fel ezt az átkozott kócerájt!- adta ki az utasítást a fehér hajú, majd a lányt a sarokba lökte.- Vele együtt! Minden lángoljon!- szólt és kilépett az ajtón."

Shadow sikítva, egy nagy lendülettel, a mellkasához kapva riadt fel álmából. Pillantása az éppen föléhajoló Nicolas Rossi-éval akadt össze. A lány megszorította a nyakában lógó medált, majd nyelt egyet és zavarában elkapta a tekintetét. A fájdalom élesen hasított a fejébe, ami arra kényszerítette, hogy odakapjon a kezével. 

- Ne haragudj.- szólt mosolyogva a férfi.- Silvia-val azért bátorkodtunk bejönni hozzád, mert igazán aggódtunk. Remélem jól vagy.

- Igen. Minden rendben Rossi úr.- válaszolt Shadow, miközben tekintetével végigkísérte a férfi lépteit, majd vegigmérte a nőt, mikor az megállt mellette. Silvia volt Adam labortársa, aki mindíg vele dolgozott. Már többször látta, miközben bement az irodába Benette úrhoz vagy éppen szállítmányt vitt Adam-nek. A titokzatos, dekoratív és még az ő szemével nézve is gyönyörű hölgy. Néha megszólította a lányt, alkalmanként kérte is a szolgálatát. Shadow megpróbált felállni, de visszazuhant a szófára. 

- Csak óvatosan a mozgással!- hallotta váratlanul Adam hangját.- Már mondtam, hogy ne zavarják. Ide nem jöhet be senki Silvia! Te is nagyon jól tudod.

- Én csak...

- Tudod jól.- mondta Adam, majd várakozóan a szemébe nézett. 

- Kérem, már itt sem vagyunk. Csak nagyon aggódtam. De majd Benette-től érdeklődöm a hogyléte felől, ha megbocsátanak.- mondta Rossi, majd biccentett Silvia felé, a nő pedig engedelmesen követte. Ahogy az ajtóhoz lépett, Dante állt meg előtte.- Ha megbocsátana!- szólt majd köhintett egyet és kikerülve a rosszalló tekintetű főparancsnokot, kilépett az ajtón.

- Kérlek, lassan állj fel, a paraván mögött van egy pár ruha, amit Serenity kisasszony készített oda neked. Öltözz fel, utánna beszélnünk kell.- mondta Adam, majd mindhárman hátat fordítottak. Shadow miután végzett, visszaült a helyére. Egy hosszúujjú, fekete pulcsit viselt és hozzáillő bőr miniszoknyát. Picit kényelmetlenül érezte magát, nem volt hozzászokva ilyen ruhákhoz.

- Mit szeretnél tudni?- kérdezte, majd mélyen a visszaforduló Adam szemébe nézett. 

- Rhodes főparancsnok fog kérdezni. Csak az igazat mondhatod. Mindenre válaszolj kérlek.- Mondta Adam, majd mikor látta hogy nem rá figyelnek nemet bólintott a fejével.

Shadow félve pillantott Dante felé, majd Serenity-re emelte tekintetét. A nő leült mellé és magára eröltette a legbarátságosabb mosolyát.

- Semmi gond, a bátyám igencsak türelmes ember, mégha ez nem is látszik rajta.

- Először is, kezdjük a legelején.- szólt Dante halkan, majd helyetfoglalt szemben egy fotelben.- A nevem Dante Rhodes és az összes katonai egység fővezetője vagyok. Azt szeretném kérdezni, hogy tudod-e mi ez itt a kezemben?- A lány az elétartott nagy, barna borítékra nézett.

- A boríték, amit el kellett hoznom. Emlékszem, direkt nem a motor csomagtartójába tettem, hanem a kabátom alá. Egyszer Blax mondta, hogy amit feljebbvalónak szállítunk, nem a csomagtartóban a helye.

- Szeretném tudni, van-e fogalmad róla, hogyan bontódott fel a pecsételt boríték és hogy tudod-e mi áll benne?

- Sajnos nem tudom. Talán, mikor elestem megsérülhetett, de arra még tisztán emlékszem, hogy a fának ütközéskor nem jött utánnam senki. Ezért tudtam felhívni Adam-et.

- Remélem nem olvasta senki. Ez a jelentés igencsak fontos adatokat tartalmaz. Többek között rólad is. De azt hagyjuk későbbre. Mondd el, hogyan történt ez a fának csapódás? Nem véletlen, hogy pont ezzel a jegyzettel jöttél visszafelé és érdekes módon, pont akkor akad gond!- szólt a férfi, kissé felemelve a hangját, majd visszavette magát, mikor a húga szúrós pillantást vetett rá. Shadow szemei megteltek könnyekkel, Dante pedig kérdőn nézett felé. Azon kezdett gondolkozni, hogy miért lehetséges mindez? Tudomása szerint a hűbéres szolgálók nem képesek egy ilyen eséstől ennyire megsérülni és kérdéses az is, hogy ha mégsem egy ghoul ül előtte, akiből árad a vámpírvér szag, akkor átesett az ölelés rítusán? De a szemeivel nem látja közülük valónak. Az illata olyan, mint bármely más szolgálónak, hallja a szívverését, ugyanúgy mint a többi hűbéresnek, de akkor hogyan törte össze így magát? Viszont ha mégis vámpír, hogyan ejthet könnyeket? Miért ilyen törékeny. Nem tudta össze egyeztetni magában sehogy. 

- Négyen voltak, közre fogták a motoromat.- mondta és közben az íróasztal mellett álló Adam-re nézett.

- Hogy néztek ki?- kérdezte Adam megsem várva Dante következő kérdését.

- Nem láttam.- mondta a lány és tenyerével letörölte a könnyeit. Miután szipogott egyet, Serenity felé fordult.- Bukósisak volt a fejükön. 

Dante felállt és körbesétált, majd a kanapé mögé lépve, közel hajolt hozzá. Hallotta, ahogy Shadow szíve egyre gyorsabban ver, érezte az illatát, ami ilyen közelségből egészen más volt. Azt érezte, egészen a fejébe száll, szinte bódítóan hatott rá. A gondolatai méginkább azon forogtak, hogy mi lehet ezzel a lánnyal. A sötétített ablak felé fordult és megpróbált halk, de határozott lenni.

- Ezek bizalmas információk, senki nem juthat hozzájuk. Mondjuk azt, hogy elfogadom amit mondasz és nem tudsz semmit. Térjünk a másik részére. A feljegyzések alapján, egy éve vagy köztünk. Shadow L. Benette a neved és William örökbefogadott. Teljesen a nevére vett. Tudod, nem szokás a mi köreinkben, hogy csak így a semmiből a nevünkre veszünk egy hűbérszolgálót. Mondd el, hogy mit keresel itt? 

- Rhodes úr!

- Ne szólj közbe Adam, nem bízhatok tovább benne, ha nem kapok válaszokat. Nem engedhetem, hogy az embereim többek között te, vagy a másodtiszt a közelében maradjanak, ha megbízhatatlan. Tehát, válaszolj!- utasította ellentmondást nem tűrő hangon a lányt. Shadow sóhajtott, majd felállt. Dante mellé lépett, a férfi végigmérte szinte feltűnés mentesen. Shadow Adam-re pillantott és felhúzta a karján a ruhát. 

- Rajtam van William Benette pecsétje, a nevét viselem, kizárólagosan hozzá tartozom, nem tartozom számadással sem önnek, sem pedig másnak. Egyedül neki vagy az ő jelenlétében vagyok köteles választ adni.- ezután Adam felé fordult.- Sajnálom.- mondta, majd mérgesen kiment a szobából.

Odakint sütött még a nap, Shadow megnézte az időt. Az órája tizenhat óra négy percet mutatott. Tudta, hogy szürkületig nyugodt lehet. Bement a kisházba és miután levetkőzött, letusolt és evett valamit, elővette a naplóját. Ez volt a társa, a megmentője. Miután minden gondolatát leírta, többek között azt: hogy mennyire utálja az ügyetlenségét, azt hogy mennyire fél, hogy bajt okozott Adam-nek és mennyire nem kedveli a főparancsnokot. 

" Beképzelt, felfuvalkodott hólyag! Főparancsnok gratulálok. Nem érdekel a rangja. Nála már csak Rossi úr arrogánsabb. Egy bunkó, tiszteletlen! Elegem van! Miért ilyenek a vámpírok? Méghogy nem bízik bennem? Külömben én sem bízom benne. A rideg tekintetével teljesen megfagyaszt. Nem kapok mellette levegőt. Csodálkozom, hogy volt erőm ellent mondani és otthagyni az idióta kérdéseivel. Kiráz tőle a hideg, azok a szürke szemei, mintha próbálna belém látni. Mintha mindig közelebb jönne. Félek tőle."

Este, miután elillantak a Nap sugarai, tudta, hogy ma nem jön Blax edzeni. A feje még néha fájt, egyszer-egyszer szédülés fogta el. Nem várt senkit még, elég korán volt, mégis kopogtatásra lett figyelmes. Felkapta a lenge, nyári köntösét és megállt az ajtóban. Látta, hogy Rhodes parancsnok áll ott egy adag papírral. Tudta, ha nem engedi be, akkor abból nagyobb gondja akadhat.

-Szép estét.- köszönt, majd miután a férfi belépett az előszobába, hellyel kínálta. Lefőzött egy kávét, addig Dante csendben átlapozta a jelentést. Csak akkor szólt hozzá, mikor ő is leült.

- Tudod, hogy válaszolnod kell a kérdéseimre. Az egész csak rosszabb lesz, ha nem teszed. 

- A mesterem házonkívül van. Szükséges az engedélye. Sajnálom.

- Ne sajnáld, tessék.- szólt, majd egy levelet nyújtott át neki.- Az engedélyt megadta. Kezdj el mesélni. Addig nem megyek sehova, míg csendben vagy.

Shadow megköszörülte a torkát, majd miután elolvasta a boriték tartalmát, kelletlenül sóhajtott.

- Rendben. 

- A jelentésemben az áll, hogy egy éve vagy köztünk. Milyen módon kerültél ide? 

- Mikor megszöktem a szüleimtől, csak mentem előre, azt sem néztem igaziból, hogy hova, illetve az időt sem vettem figyelembe. Mar elég késő este volt. A La Petit mellett jártam éppen, mikor valakik követni kezdtek. Majdnem megöltek. Akkor jött ki a színházból William, mikor épp a vérem akarták venni. Ő mentett meg. Felajánlotta, hogy vele maradhatok és védelmezni fog. És én, annyira féltem, olyan egyedül voltam. Ezért beleegyeztem.

- Miért vett a nevére? Tudod, mi felénk nem szokás akárkit örökbefogadni. Mi a célja veled?- kérdezte a férfi, a lány pedig hosszan belekortyolt a kávéjába. 

- Azt mondta, így a legjobb. Semmi többet.

- Elég érdekes, hogy így megtudtál sérülni, hűbérszolgálóhoz képest igencsak törékeny vagy. Mivel magyarázod ezt?

Shadow felállt és az ajtó felé ment, de Dante követte és elkapta a vállát.- Nem menekülhetsz a válaszadás elől.- mondta, majd maga felé fordította.

- Erre nem szeretnék válaszolni. Legyen elegendő annyi, hogy gyengébb vagyok. Másnál sokkal gyengébb.

- Egész délután ezen töprengtem. Olyan vagy, mintha közülünk való lennél, de mégsem. Nem lehetsz hűbérszolgáló, hiszen úgy összetörted magad, mint egy átlagos halandó!- mondta Dante kissé felemelve a hangját.- Válaszolj!- mondta idegesen, majd két kezével megszorította a lány vállait és magához rántotta. Egészen közelről nézett a szemébe, ismét hallotta egyre hevesebben dobbanó szívét, az illata bekúszott az orrába. Teljesen átjárta, minden porcikáját, a vámpírvérhez hasonlító és az édes, bódítóan ható, cseresznyevirág illat. A kezei közt a törékeny test belerezdült az érintésbe, ahogy ő maga is belemerült egy pillanatra bőrének puhaságába. Tekintete lejjebb kúszott, a lány nyakán halványan pulzált az ér, mely váratlan módon, annyira csábította. A válláról lecsúszó ruhadarab méginkább fokozta a vágyat, hogy csak egyetlen mámorító percre ráilleszthesse ajkát. Ahogy végignézett rajta, a sokat sejtető anyag látni engedte finom idomait. A csend, mely magába zárta Dante érzéseit, úgy látszott, mintha ötven év óta, most először megtörni látszana. Mikor újra a lány elvörösödött arcára nézett, akkor pislogott csak. Shadow még soha nem érzett ehhez hasonlót. Elöntötte a forróság, nem mert levegőt venni, és félt.

- Rhodes úr.- súgta halkan.- Ha elmondom, talán meg is ölne.

- Soha nem tennék olyat, abban a pillanatban veled halnék. Tudni szeretném.

A lány kilépett előle és hátatfordított neki. Összekötötte magán a köntöst, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Nem tehetem. Nem mondhatok semmit. Kérem távozzon. És ha lehet, ne akarja tudni. 

- Ezt nem teheted. 

- Nézze, annyit tudok garantálni, hogy bízhat bennem. A szavamat adom, ha elég. De ha tudni akarja a válaszokat, inkább kérdezze Benette-et. Ha visszajön, biztos elmondja. 

Dante kilépett a kellemes, késő tavaszi éjszakába. 

- Rendben. Nem eröltetem, de ezzel nem végeztünk.- szólt, majd ahogy megfordult meg is állt. A fehérköves úton, Rossi-t vette észre közeledni. 

- Szép estét!- köszönt a lány felé, majd Dante-ra nézett.- Mi járatban Rhodes? Nincs dolgod máshol?

- Ezt én is kérdezhetném.- szólt Dante, majd meglátta a rózsaszín virágcsokrot a kezében.- Roppant előre látó vagy, gondolom a temetésedre szántad.- biccentett a köteg virágra tekintve.

- Már fel sem veszem a faragatlanságod.- nevetett és Shadow felé nyújtotta az illatozó szálakat.- Rózsaszín virágok, pont oly gyönyörűek, mint a jelen lévő kisasszony.- mondta és mélyen a lány szemébe nézett.- Remélem mihamarabb meggyógyul. Csak ezért jöttem, nem is zavarok tovább. Esetleg, ha valamikor lenne kedve, töbet beszélhetnénk. Azonban most mennem kell.

- Kö. Köszönöm.- mondta Shadow megakadva és remegő kézzel, átvette az ajándékot. Nem tudta hova tenni ezt a kedvességet. Meredten nézett a távolodó után, csak akkor ocsúdott fel, mikor Dante megérintette a vállát.

 Dante tudta, hogy Rossi egy undorító féreg és bunkó, legalábbis ő mindig is annak gondolta. Nem értett semmit, felettébb gyanúsnak gondolta ezt a gesztust. 

- Semmi gond. Majd beszélünk, most szeretnék pihenni.- mondta a lány halkan, majd visszatért a házba.

Dante visszasietett a villába, amint belépett a szobájába az ágyra dobta a papírokat, majd kinyitotta a szekrényét és kivette az egyik revolverét. Miközben a falnak dölt és az ablakon bámult kifelé, elkezdte pörgetni az ujjai közt. Egyik kezéből a másikba játszott vele. Azt vette észre, hogy az ablakából pont rá lehet látni a kisházra. Egyre erősebben gondolt a lányra és nem tudott rájönni, mit titkolhat. Rossi tettei is idegesítették. Mikor Serenity megérkezett, megkönnyebbülve látta, hogy fivére is visszatért. Azonban egyből észrevette, hogy ideges. Kérdeznie sem kellett semmit, mert miután bezárta az ajtót maga mögött Dante elkezdett fel-alá járkálni.

- Mi a francért vitt neki virágot? És ő miért fogadta el?- kérdezte, miközben megállt és a húgára tekintett, majd újra járkálni kezdett.- Miért aggódik annyira érte? Nagyon gyanús. Nem szokott semmit ok nélkül csinálni. Túl kedves hozzá, ő meg a kedvesség, sosem gondoltam, hogy rá kell egyszer használnom ezt a jelzőt. Valami itt nagyon bűzlik. Mit akar tőle? 

- Mi? Ki és kitől mit?- kérdezte Serenity széttárva a kezét. 

- Hát nem elég világos? Mit akar Rossi Shadow-tól? Ebből semmi jó nem származhat. Meg kell tudnunk mik a szándékai.

- Talán lehet, lehet szerelmes belé. Az is lehet, hogy csak tetszik neki. Nem tudom. Miért látsz bele ennél többet?

- Nem. Rossi barátunk túl szarházi ahhoz, hogy...- mondta Dante, majd elgondolkodva leült az ágyra.- Gondolod, hogy csak ennyi lenne?

- Nem tudhatom. De egy dolog biztos, hogy a másodtiszt árgus szemekkel figyeli és óvja minden lépését. Kész ez a Romano, még távcsöve is van, hogy messzebbről is láthassa.- mondta nevetve Serenity, majd folytatta: - Rossi-nak igencsak feladták a leckét, ha valóban bele esett. 

- Mit mondtál? 

- Igen. Megfigyelésem közben láttam, hogy távcsővel kémkedik a lány után. Illetve Adam is furcsa.

- Miért?

- Én sem vagyok tétlen, míg te odalent voltál a kiscsajnál kihasználtam az adottságaimat és hallottam egyet s mást. Mint peldául, hogy Adam lehordta a másodtisztet, amiért eltört a szállítmány és mivel nagyon ritka összehozni az anyagot ami benne volt. Illetve, hogy Thobias barátunk is közrejátszik a szer előállításában. Azt nem tudom pontosan mire használják, de nagyon fontos.

- Ezt még alaposabban ki kell derítenünk. Járj nyitott szemmel, nekem be kell mennem a tanácshoz körülnézni.