A kellemesnek nem mondható környezeten a tavaszi zápor sem tudott segíteni, mely frissességet hozva magával, kitisztíthatta volna a levegőt. Sajnos azonban, a szemét rothadó szagát nem lehetett megszüntetni és a már-már nyomasztó látképet, lehetetlen lett volna megsemmisíteni. Mint valami rémálom bekúszott az emberek fejébe és a nyomor életképei beitták magukat az emlékezetbe. Persze ritkán járt erre bárki is. Detroit utcái, szinte kihaltak voltak. A városhatár mentén, a házak összeroskadtak a rájuk nyomuló, folytogató, füstként betakaró kihaltság súlya alatt.
- Igazold magad! - szólt egy hang a távolból.
- Ne szórakozz velem Nestor! - mondta, mosolyogva az érkező, majd miután kimérten odasétált elé, végighúzta a vele szemben álló zöld haján a kezét. A nadrágzsebéből elővette a bicskáját, majd ujjai közé fogva egy tincset, levágta azt. - Engedj utamra vagy, ennél nagyobb problémád is akadhat. Külömben van a többiek számára egy hatalmas nagy meglepetésem. Nem akarod, hogy ne adhatsam át.- biccentett lila taréjos fejével a mellette álló két követőjének, majd megrántva szegecses bőrkabátját, ciccegett magában. A törmelékeken taposva taszigálták maguk előtt a fogjukat és az ajtót leszakítva léptek be, egy hajdan autóalkatrészeket készítő gyár, üzemi területére. Az üzemben még egy-egy gép a régi pozíciójában állt, az ablakok néhol betörve eresztették be, a nem túl kellemes levegőt; a falakon vérrel mázolt mondatok elrettentően hathattak mindazokra, akik esetleg engedély nélkül merészkedtek volna oda. Az emelvényen világítottak a lámpák és hallani lehetett a többi csapattag hangját. Ahogy lépteik már nem hallatszottak, kihúzott egy széket középre azonban az éktelen csikorgásra, melyet okozott senki meg sem rezzent. A megkötözött vámpírt leültette és felnézett a társaira. A kísérői közül az egyik, megvakarta taréjosra zselézett fejét és elfüttyentette magát, felhívva társai figyelmét. Mindenki a lelátó korlátjaihoz lépett, vagy akik lent voltak a falnak dölve vártak.
- Testvéreim! Megadatott nekünk a lehetőség, hogy beintsünk a trónbitorló Nemeseknek!- emelte fel a hangját a varrott fejű, mire a többiek hangosan zúgolódni és hurrogni kezdtek. - Megadatott a lehetőség, hogy a művészek galériáit szétzúztuk és esélyt kaptunk arra, hogy karóba húzzuk a nyomoronc mágusutánzatokat, de eddig a napig nem került olyan vámpír a markunkba, akit a világ összes renegátja egyként gyűlölne!
A társaság dühösen ordítozni kezdett és helyeslően szólogattak be fennhangon. A szót kérő vámpír felemelte két, kitetovált, izmos karját, mintegy csendre utasítva a csőcseléket. - De ma, fivéreim és nővéreim, a sors kegyének hála a nemesség egyik büntetője a kezünkbe került. - mondta, miközben a székhez lépett, amelyen a megkötözött férfi foglalt helyet. A fején egy barna vászonzsákkal, amit hirtelen rántott le róla. Abban a pillanatban egy fekete hajú, szürkés szemű férfi arca mutatkozott meg, akinek a jobb szeme alatt egy elég komoly monokli éktelenkedett. - Úgy bizony, testvéreim, elkaptuk azt a barbárt, aki megannyi társunk vesztéért felelős! Kérdem én, mit tegyünk vele? Az ottlévők egyemberként, teli torokból üvöltve követelték:
- Pusztuljon! - skandálták percekig, haraggal telt indulattal. A szónokló ezután visszafordult a lekötözött férfihoz, majd a szemébe nézett.
- Hallottad az ítéletet, Rhodes! Mielőtt a pokolra küldünk, van utolsó kívánságod? - kérdezte gonosz vigyorral a képén, mire a Rhodes-nak nevezett férfi, halkan vihogni kezdett, majd úgy kacagott, mint akinél valami bekattant. A tetovált punk arcára ráfagyott a mosoly és felváltotta a meglepettség.
- Én is épp ezt akartam kérdezni. - szólt a vihogást váratlanul abbahagyva, komoly hangvétellel a férfi, mire a taréjos egy jobbhoroggal arcon vágta.
-Mondd, miféle méregerős jamaikai füvet szívtál, hogy ilyesmit mersz kérdezni a végső halálhoz közeledve? Mi harmincan vagyunk, te pedig egyedül, fegyvertelenül. Úgy látom nem látsz magad elé! - ordított a képébe.
- Ide látszik, hogy mindannyiunk közül te vagy az, aki elszívta az agyát. Tényleg azt hitted, hogy ilyen egyszerűen hagyom magam elkapni, mindenféle háttérsegítség nélkül? - kérdezte Rhodes, majd megropogtatta a nyakát és fennhangon négy szót mondott ki: - Red Sun Over Paradise!
Abban a pillanatban a gyár elülső bejáratát egy jármű zúzta be. Egy Humvee H1-es páncélozott terepjáró állt meg pár centire a lábától. A vörös melírozott hajú, fekete szépség kipattant az autóból és megigazítva fekete-szűrke terepszínű felsőjét, bevágta maga mögött az ajtót. A két 9mm-es Uzi géppisztolyt feltartotta, majd vaktában lövöldözni kezdett. A meglepődött punkok sorra hullottak a földre, miközben visszaült a járműbe. - Mire vársz? - kérdezte a férfi felé fordulva, aki elszakítva csuklóján a hanyagul csomózott kötelet, mellé ugrott.
- Késtél! - szólt a nőhöz fordulva, majd bevágta az ajtót.
- Már megbocsáss, de te voltál az, aki ehhez a tervhez ragaszkodott. - vágott vissza a nő, majd a férfi kezeibe egy-egy Colt revolvert adott és a gázra taposott, megtisztítva maga előtt az utat tört előre. Az ellenfeleik, próbálták feltartani őket, de miután a férfi kihajolt a fegyvereivel a kezében az ablakon, sorra lettek lelőve. Hiába kapaszkodtak a kocsi ajtajába vagy a lökhárítót kapták el, az ő szemébe nézve érte a vég mindegyik punk-ot.
- Legutóbb is ez volt. - szólt a lány, cinkos mosolyt küldve a társa felé, majd lövöldözve köröztek tovább az épület mentén.
Miután úgy vélték, hogy mindegyik halott, felrobbantották a gyárat, benne az összes punk hullájával. Megálltak egy percre élvezni munkájuk kiteljesedését, majd beszálltak a Humvee-be. A nőnél lévő mobiltelefon megcsörrent, miután felvette átadta a mellette ülőnek.
- Téged keresnek Dante.
- Igen? - szólt bele a készülékbe, miután átvette. - Igen, most végeztünk. A fizetséget a szokásos módon kérjük. - válaszolt újra - Már úton vagyunk. Rendben, elkészülünk és indulunk, természetesen számíthat ránk. - mondta majd huga felé pillantott. - Serenity! Van egy kis melónk New Orleansban. - szólt, miközben visszaadta a telefont neki.
- Miről van szó, bátyám? - kérdezte Serenity, miközben az út végén balra fordulva a város fényei felé vette az irányt.
- A Nagytanács elküldött minket New Orleans-ba, ugyanis elég gyakran rontanak be oda renegátok, illetve a Város Ura, Delacroix is furcsán viselkedik. A Tanács egyik beépített embere majd vázolja a helyzetet, ha odaértünk. - hadarta el a kapott információkat. Serenity összehúzta a szemöldökét és gyanakvóan fűrkészte bátyja arcát. Lassan százharminc éve ismeri a "fivérét" és tudja, hogy ha valamit ilyen gyorsan mond el, akkor titkolózik.
- Valami más is bosszant. Ne tagadd le! Tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni.
Rhodes sóhajtott egy nagyot, majd megadta magát.
- Emlékszel a régi "cimboránkra", Nicolas Rossi-ra? Nos, úgy tűnik, bent van a városi Tanács tagjai között. A többit szerintem te is ki tudod matekozni.- mondta aggodalmasan.
A hőmérséklet 27C° fok volt, érezni lehetett a tavasz utolsó kellemesen finom napjait. Az eget beragyogták a csillagok és a repülőtér terminálja zsúfolásig megtelt emberekkel. Mikor a csomagkiadó szalagról levették poggyászaikat, Serenity mellett haladva Dante is elindult kifelé. Tekintetét felemelte a hatalmas fűzfa festményre, melyet bevilágítottak a lámpák rávetülő fényei, mindíg magával ragadta a lelkivilágát. A szomorúság, a magány érzése, mely rejtve marad végleg. Serenity gyengéden megbökte a karját, mire a férfi rápillantott.
- Itt van Blax. - szólt neki, majd sietősebbre véve lépteiket, a rájuk várakozó felé indultak. A férfi megigazította fekete öltönyét, majd a hátul összefogott haját és amint elé léptek, üdvözlésre nyújtotta jobbját.
- Parancsnokom.
- Romano, szívélyes meglepetés.- mondta Dante és kezet rázott vele. Serenity mellé lépve átvette a csomagokat, majd miután az autóhoz értek, egy gyors mozdulattal mindent bepakolt a csomagtartóba. Kerülték a feltűnést, mint mindenki az ő fajtájukból. Blax körülnézett, majd a vezetőülést elfoglalva hátra pillantott.
- Jól utaztak?- kérdezte, miután balra kanyarodva a főútra hajtott.
- Igen. Most különös módon nem volt semmiféle fennakadás.- szólt Serenity a hátsóűlésről.
- Ennek nagyon örülök.- mondta a copfos férfi, mikor váratlanul megszólalt a telefonja. Dante behunyta a szemét, fáradtnak érezte magát, Serenity pedig az ablakon nézett ki, a sötétben elsuhanó autókat figyelte. - Ha nem haragszanak, lenne egy apró kitérőnk a francia negyedbe.- mondta idegesen a férfi, majd megnyomva a gázpedált tempósabbra vette a járművet. Dante felkapta a fejét és kérdőn nézett a húgára, aki értetlenül nézett vissza rá. Durva fékezést követően Blax kivágta az ajtót és magában mérgelődve a csomagtartóból elővett egy Colt M1911-es pisztolyt, majd a zakója alá rejtette.
- Úgy látom komoly a dolog. Mi történt Romano?- kérdezte Dante, majd Serenity-vel karöltve mellé álltak.
- Semmi parancsnokom. Igazán semmi. Egy pitiáner ügy. Nem kell vele foglalkoznia. Kérem itt várjanak meg.
- Azt ugye tudod, hogy ez egy lehetetlen kérés?- szólt Serenity, majd a poggyászából előszedve tőreit, készenállva villantott egy megsemmisítő mosolyt. Blax forgatta a szemét, majd megadva magát elindult egyenesen. A szűk utcához érve Dante szemébe nézett.
- Heten vannak.
- Nincs probléma. Mosolygott a férfi megörülve a potyabalhénak.- Már unatkoztam.- tette hozzá, miközben a francia negyed egyik legeldugottabb utcájába léptek.
- Azthiszem, már az egyiknek annyi. - mondta Serenity, miután belerúgott a földönfekvő vámpír hullájába. Leguggolt mellé, lehúzta fejéröl a fekete maszkot és kutatni kezdett a férfi bőrkabátjának a zsebeiben. Az egyikből előhúzott egy fényképet, a másikból egy kulcsot és egy papír cetlit. Mindent átadott Dante-nak egy gyanakvó tekintet kíséretében.
- Nem érek rá itt nyomozgatni. - mondta Blax idegesen, majd tovább haladt. Ahogy egyre bentebb jutott, az egyik kapu előtt látott egy fekete robogót. - Francba! Hogy ez minek jött ennyire közel a gettóhoz? Hülye liba! - mérgelődve vette sietősebbre lépteit. Egy lépcsős utcán rohant felfelé, mikor éles sikoly hasított a fülébe, megtorpant és a hang irányába fordult. A fokok tetejére érve, a háta mögött állt meg Dante és Serenity is. Egy társasház udvarán találták magukat. Egy csapat kiéhezett vérszívó a szökőkút köré gyűlve, áldozatuk fölé magasodva készültek egy lány vérét venni.
- Shadow! - kiáltott, majd az egyik felé fordulót habozás nélkül fejbelőtte. A nő felverve a port, élettelenül vágódott a talajra. A többi egérutat akart nyerni, a szemben nyíló utca felé iramodtak. A boltív alatt átsuhanva akartak meglógni, de a Serenity útjukat állta.
- Hova-hova angyalom? - mosolyra húzva a száját, fogain megcsillant a hold fénye. Tőrét az előtte álló mellkasába vágta, majd a földre terítve a másik pengével, átvágta a torkát. Mielőtt nekirontott volna egy másik alak, Dante előrántotta revolverét és szemvillanás alatt a halálba küldte. Blax megfordult, kinyújtotta a karját és elkapta a támadójának a nyakát. Egyetlen mozdulattal roppantotta el a csontját.
- Ott másznak! Utánnuk! - mondta Dante az erkélyekre pillantva.
- Hárman maradtak, nem léphetnek meg.- szólt Serenity.
Shadow a földön ülve, felhúzott térdeit átkarolva várta meg őket. Aggódott Blax miatt, mint mindíg. Miután visszaértek, megkönnyebbülve nyugtázta, hogy nem esett baja.
- Egy meglépett. Jól vagy? - kérdezte Blax, majd a lány elé lépett. Miután durván megfogva az állát maga felé fordította az arcát, a szemébe nézett. Elővett a zsebéből egy papírzsepit, majd letörölte a szeme alatti vérző sebet.
- Sajnálom, sokan voltak.
- Ez nem mentség! Legközelebb meg fogsz halni. Add a szállítmányt! - szólt dühösen és kérve nyújtotta ki a kezét. A lány benyúlt a kabátja alá és a belsőzsebéből kivett egy kisebb dobozt.
- Ez nem lehet igaz! Shadow! Még ezt sem lehet rád bízni?- kérdezte mérgelődve, majd felemelt a dobozból egy fél decis kémcsövet. - Otthon megbeszéljük.
Shadow mérgelődve húzta össze a kabátján a cipzárt, majd lesietve a lépcsőn előre ment. Dante még figyelte, ahogy beindítja a robogót és elindul. Serenity a vállára támaszkodva dölt neki és kérdőn nézett a szemébe. Dante elkapta a tekintetét és Blax-ra nézett.
- Romano! Ezt még érkezésünk után megbeszéljük. - szólt parancsolóan, majd az autóhoz indultak.
Az esti csendet a motor berregése törte meg. Shadow leparkolt a garázsban, majd miután levette a bukósisakját megrázta vállára omló, sötétlila haját. Összébb húzta kabátja cipzárját és kivett a csomagtartóból egy nagyobb kupac papírt. A sötétbe kilépve sietősebbre vette a lépteit és felsietett a domboldalon. A villa fényei megvilágították az utat. Mély levegőt vett és belépett az ajtón. Mikor körbenézett, megnyugodva eresztette ki a visszafolytott levegőt. A hallban a dohányzóasztalnál pókereztek páran.
- Szép estét! - köszöntötte őket, majd az iroda ajtaja elé állt és lehunyt szemmel kopogott halkan. Bentről egy lágy hang szólt, majd kisvártatva belépett a szobába.
A kandallóban ropogott a tűz, a tölgyfa íróasztalon egy lámpa világított; meleg fénnyel betöltve a dolgozó felületet.
- Hol van?- kérdezte az asztaltól felállva egy férfi.
- Sajnálom Adam. Egyet eltörtem. Blax-nál van a többi. - mondta Shadow lehajtott fejjel, félszegen, inogva előtte.
- Rendben, ezt majd megbeszéljük. Mi van nálad?
- A befizetett csekkek és egy pár levél.- nyújtotta át a papírtömböt.
- A szobákat elrendezted?
- Persze.
- Akkor ezeket vidd fel! A piros boríték a főparancsnok szobájába megy a dobozokkal és a két nagy bőrönddel. Azokkal vigyázz a Herceg küldeményei. A lilák a kisasszonyéi. A fekete borítéknak a másodtiszt kezébe kell kerülnie szigorúan. A fehéreket pedig Rossi úrnak add szintén személyes hercegi levél.
- Már itt sem vagyok.- szólt a lány és a lila dobozokkal a kezében kiment. Utolsó fordulónak a két nagy bőröndöt hagyta, miután letette az ágy mellé a földre, még körbenézett. Minden tökéletes volt a helyiségben, kivéve egy valamit. Elfelejtette elhúzni a sötétítőket. Az ablakhoz lépett és kinézett rajta. A csillagok fénye beragyogta az eget.
- Szép a kilátás, igaz?- szólt mély hangján mögötte a férfi, akivel a negyedben volt Blax.
- Igen. Már megyek is. Sajnálom.- szólt hadarva, majd elindult kifelé, mikor eszébe jutott a piros boríték. Dante megfogta a lapot és ahogy találkozott az ujjbegyük a lány elrántotta a kezét. Tekintetét nem tudta elfordítani a férfiéról, mintha megállt volna a pillanat. Majdnem elfelejtett levegőt venni. Hevesen verő szíve kihagyott egy dobbanást. Ott állt földbegyökerezett lábakkal, még soha nem volt rá ilyen hatással senki. Egyetlen vámpír tekintete sem dermesztette szoborrá mióta köztük él. Egy könnycsepp gördült le az arcán, pedig nem volt szomorú. Abban a pillanatban lépett be a szobába Serenity.
- Mit tettél vele? Mit rémisztgeted itt a személyzetet?- kérdezte, majd elhúzta a lány szeme előtt a kezét néhányszor.
- Shadow! Még van dolgod nem? El ne késs!- szólt Blax, ahogy elhaladt a folyosón előttük.
- Mennem kell.- mondta a lány és elindult.
Dante még figyelte, ahogy kilép az ajtón, majd Serenity-re pillantott és felébiccentve jelezte, hogy csukja be.
Shadow belépett az emeleti folyosó első szobájába. Kivett a szekrényből egy öltönyt és vállfával együtt a szekrényajtóra akasztotta. Miután végzett, lesietve a lépcsőn a hallba ért. Ahol lágyan szólt a jazz és az asztalnál még mindíg kártyáztak.
- Gerry! Már megint csaltál! - csattant fel mérgesen az egyik férfi. A lány felkapta a hangra a fejét és odafordította a tekintetét. A Gerry-nek hívott vámpír felállt a másikkal szemben és odavágta a lapjait a játéktérre.
- Nem csaltam. Te vagy az aki nem tud soha veszíteni, Christian! - szólt és felkapta a kabátját a székről. Amint kinyitotta a bejárati ajtót megállt és hátrálni kezdett. Egy szőke, magas és elegáns személy állt meg előtte.
- A helyedre! - utasította teljesen nyugodt hangon, majd ezután megigazította bordó mellényét, sétabotját magaelé helyezte. Shadow-ra pillantott, mintha csak választ várna valamire.
- Rossi úr. Mindent előkészítettem. - szólt a lány bátortalanul és megköszörűlve a torkát, felé nyújtotta a borítékot. Rossi egy szó nélkül vette át, majd a lépcső felé lépett. Megállt az első fokon és felnézett. Dante állt a grádics tetején. Az előtérben összesúgtak a többiek, közben a két férfi között szikrákat vetett a tekintet. Serenity a vállára tette a kezét és biccentett a bátyjának azt sugallva, hogy talán jobb lenne visszatérni a szobájába. Az irodafelől az éppen kilépő Adam törte meg a csendet. Shadow mellé lépett, majd figyelmeztetve szólt hozzá:
- Nincs máshol dolgod? Menj és készülj össze.- mondta, majd kéznyújtással üdvözölte Rossi-t. A lány kilépett az éjszakába és a halovány lámpák által megvilágított, fehérköves úton sietett végig. Az út végén magasodott az a faház, ahol nyugalmat talált. Ódon falai között elmerenghetett bármikor, mióta William Benette oltalmába vette, azóta ezen falak között élt. Régen fegyver raktár volt, de azóta nem használták, ahogy az edzőtér mellett megépítették az újat.
Miután átöltözött az egység egyenruhájába, az asztalnál várta Blax-ot. Az öltözék nehéz volt számára, mert nem tudta igazán magáénak érezni. Blax nem késett soha, ezért furcsának érezte a hiányát. Nem várt rá tovább és kiment az erdőszéli edzőtérre. Normális esetben az újonnan képzésre várókat szokták edzeni ezen a helyen, de eltelt már húsz év mióta új tag érkezett. Meggyújtotta a fáklyákat és egyik árnyékból a másikba ugorva tűnt el, majd tért vissza a fényre. Kiugráskor minden alkalommal előkapta ikertőreit és suhintott velük. Ha abban a pillanatban valaki állt volna ott, egyetlen vágással végezett volna vele.
- Ennek a technikának nem az a lényege, hogy síri csendben suhanyj az ellenfél mögé?! - kérdezte szinte ordítva Blax, majd ahogy a lány kiugrott a fényre elkapva a csuklóját a földre rántotta. A következő mozdulata előtt, Shadow a két tőrt keresztezve maga előtt védelmi pozicióban feküdt tovább a férfi alatt, aki éppen az acélbetétes bakancsával taposott rá, egyre közelebb szorítva a pengét a lány nyakához. - Mások nem lesznek elnézőek vagy tekintetesek veled! Állj fel! - kiáltott a férfi és miközben Shadow oldalra fordult belerúgott a mellkasába. Köhögve tápászkodott fel, majd bátorságot gyűjtve nekirohant a férfinak. Blax kihúzta a hátára erősített fémbotot a tartójából és nagyot lökve rajta, hárította a támadást. A lány újra és újra támadott eredménytelenül. Egy idő után Shadow kezdte érezni, hogy egyre gyengül meg-megállva próbált levegőhöz jutni, de Blax hajthatatlan volt, mint mindíg az edzéseken.
- Adj egy kis időt kérlek.- mondta fulladozva. A férfi megsajnálta és leült egy farönkre.
- Mára végeztünk. - szólt sértődötten.
- Nem, én még bírom. Csak egy szusszanás kellett.
- Shadow! Ez így nem fog menni! A harctéren nincs pihenés! Senki nem fog neked idöt adni! Vedd fel a tempót és küzdj, ahogy kell vagy tudod mit?- kérdezte Blax némi hatás szünetet tartva. - Menj el! Menj haza vagy tudom is én hova! Nem értem mi van veled?! Nem lenne szabad ennek így lennie. Puhány vagy és én nem hagyhatom, hogy Benette úr nevét viselve, ilyen gyenge légy.- fejezte be a mondanivalóját a férfi, majd felállt és elsétált. A lány könnyes szemmel figyelte, ahogyan elmegy, ezután elpakolta a kellékeket és bement a villába Blax után. Nem magyarázkodott a gyengesége miatt, inkább nem is szólt hozzá. Idegesen, remegő kézzel kopogott be a dolgozószoba ajtaján. Miután beengedték és bezárta maga mögött az ajtót, egy furcsán kellemes illatra lett figyelmes. Közelebb lépett a labor ajtóhoz és mélyen magába szívta. Mikor épp kopogni akart, kinyílt előtte az ajtó.
- Már vártalak Shadow.- szólt Adam és hátatfordítva beszélt tovább, miközben a lány helyet foglalt a széken.- Ezt a füstölőt, aminek az illatát érzed, arra szoktuk használni, hogy kellően el bódítsuk azt a személyt, akit szeretnénk egy időre kiiktatni. Mindjárt elcsomagolom és lesz vele egy utad a klubba. De előbb add a karod.
- Jó, rendben. Annyira utálom ezt.- sóhajtotta Shadow és kelletlen nyújtotta a karját. Adam a vénájába szúrta a tűt és miután befecskendezte a lila folyadékot letapasztotta.
- Tudod, hogy szükség van rá. Nem akarsz gondokat, igaz?
- Nem.
- Akkor meg? Kibírod. Nem akarom, hogy bajod legyen és nem utolsó szempont, hogy ettől nem érzi senki az eredeti illatod. Elhiszik, hogy igazi vérszolga vagy.
- De, hát viselem Benette úr nevét.
- Az örökbefogadás csak akkor lenne elég, ha más helyzet lenne. Még nem lehet. Elég zavarosak a dolgok manapság a tanácson belül. Nem állhatunk elő vele. Meg kell értened. Most pedig, kész is vagyunk. Pihenj le. Tízperc és elindulhatsz. Egyedül mész és nem állsz meg a célodig. Nem beszélsz senkivel csak Vicente-vel. Megértetted?- kérdezte bizalmatlanul. A lány igent bólintott, de ő újra kérdezett. Csak a biztonság kedvéért.- Érthető voltam?!
- Igen, felfogtam. Vicente.
- És hozol tőle valamit.
- Mit?
- Egy könyvet, amiben feljegyzések vannak. Ez szigorúan titkos. Le lesz pecsételve, még te sem tudhatod mi áll benne. Rhodes parancsnok nevére szól, kizárólagosan a kezébe kell adnod. Sajnos nem tudok mást küldeni érte. Blax már elment a Fészekbe és a parancsnok most érkezett. Félixet pedig elküldtem Tobias-hoz, úgyhogy kilőve. Csak te maradtál akiben megbízom. Kérlek ne szúrd el. Nincs kedvem senkit utánnad küldeni.
- Rendben, de tudd hogy már ilyenkor nem szoktam elmenni sehova. Nézz az órára, negyed tizenkettő van.
- Siess vissza és vigyázz magadra. A tőröd ne hagyd itthon és ne lássanak. Itt a doboz.
Miután Shadow eltette a dobozt és beindította a motorját, becsatolta a sisakot és gázt adott. Félúton szakadni kezdett a hideg eső, mely bevágódott a nyakánál a ruhája alá. Hiába vált csúszóssá a kerekei alatt az aszfalt, mégsem lassított. Mikor megállt és leállította a járművet, körülnézett. Az utca túloldalán a neon lámpák vörös fénye egyértelműen jelezte a Dans Macabre club helyét. Ő maga még sosem járt itt, a környéken sem. A fejére húzta a kapucniját és átsietett a dobozzal a kezében. Ahogy benyitotta a bejárati ajtót, szivarfüst és whisky illata csapta meg az orrát, jazz zene fúrta be a fülébe magát és egyböl elélépett egy magas, kopasz, kigyúrt férfi. Az orrában és a szemöldökében piercing ékeskedett, fekete pólóján a klub piros logója feszült és a fejére volt tetoválva, hogy: TUEUR (GYILKOS) csupa nagy betűvel.
- Húzz innen taknyos! Kiskorúak ide nem léphetnek be.- szólt a kidobó és taszítva egyet a lányon, kilökdöste az ajtón.
- De, nem is vagyok kiskorú.- szólt felháborodottan Shadow és kivett a mellzsebéből egy kártyát.
- Elnézést hölgyem, erre jöjjön.- mondta a férfi nyájasan miután megnézte a belépökártyát és egy asztalhoz vezette.- Nem tudtam, hogy Bennette úr vendége. Kérem bocsásson meg, nem fordul elő többet. - szabadkozott a kopasz, majd hozott egy italt.- A ház ajándéka.
Shadow idegesen nézett körbe, türelmetlenül dobolt az ujjával az asztalon. Váratlanul egy férfi lépett elé, aki behúzta a box függönyét.
- A nevem Vicente le Balafré. Kérem igazolja magát.
- Shadow L. Benette vagyok.- mondta a nevét, majd felhúzta alkarján a ruhát. A csuklója belső oldalán ott virított Benette vezér ideiglenes pecsétje. Mely tudatta, hogy a viselője William Benette hűséges szolgálója. Ezután a lány kérdön pillantott rá. A férfi felhúzta a szemöldökét, majd kelletlenül ő is bemutatta a billogot, amit viselt. Egy sokkal nagyobb tetoválás szerű minta, ami rangban és mindenben Shadow fölött állt. A város hercegének pecsétje mellett, többfajta jegyet viselt. Shadow lenyűgözve siklatta rajta végig a tekintetét és mikor a sajátjának a párját megtalálta, megnyugodva dölt hátra a székén. Vicente amellett, hogy a herceg mellett teljesít szolgálatot, még Benette vezér és Tobias munkáját is segíti. A lány ekkor vette kicsit jobban szemügyre. Kinézete annyiban tért el az átlagostól, hogy az arcán éktelen sebhely húzódott. Ezáltal ilyesztően hatott számára.
- Megkaphatnám?- kérdezte a férfi a dobozra utalva.
- Persze. Elnézést.
- Semmi gond.- szólt szokatlanul lágy hangján Vicente és ahogy átvette a füstölőkkel telt dobozt, átnyújtott egy lepecsételt borítékot.
- Akkor én mennék is, ha nem gond.- mondta halkan, miközben a bőrkabátja alá csúsztatta a küldeményt.
- Persze.- mosolygott a férfi, majd szorosan előtte lépve, kikísérte a lányt.
Shadow a főútra érve, a megfejtetlen problémáin gondolkozott. Pár perc múlva, arra lett figyelmes, hogy követik. Gyorsítani kezdett, de a négy alak felvette a tempóját. Teljesen körülvették, nem maradt egérút. Nem sok ideje maradt gondolkozni, megállni pedig öngyilkosság lenne. Mégis tennie kellett valamit, bármit. Nem akart általuk meghalni, nem látott más megoldást. Váratlanul balra billentette a motorját és a mellette haladó alá csúszott. A nagy sebesség miatt, a baloldali motoros nekivágódott a szalagkorlátnak, ő maga pedig lerepülve a saját járművéről a védőkorlát mögött ért földet. Nagy sebességgel gurult le az esőtől csúszós lejtőn. Miután tehetetlen teste megállt egy fa törzsének csapódva, érezte ahogy végig kúszik a fejétől lefelé egy kellemesen meleg érzés. Annyi ereje maradt, hogy a farzsebéből kihalássza a mobilját és benyomja az egyes billentyűt, majd elsőtétült szeme előtt a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése