2.rész

 

" 

Hideg járta át egész testében, ahogy körülnézett csak sötétséget látott. Azt érezte, hogy az egykor meghitt és szeretett otthona, mintha pokollá változott volna. A feje zúgott és nem mert felállni a földről. Miután a szeme hozzászokott a sötéthez, körbenézett. A nagymamája élettelenül feküdt mellette, ő pedig szájára tapasztotta a kezét és elsírta magát. Közelebb kúszott az ajtóhoz és résnyire nyitotta. Odabent a kandallóban pattogó tűz ontotta sejtelmes fényét. A padlón ott feküdt az apja teste, a fejét pont akkor dobták a tűzbe. Valaki megragadta a copfját és magával húzta. Nem látta az arcát, sötét maszk takarta. Kézzel-lábbal próbált védekezni, sikított, még harapott is, de könnyűszerrel odakötözték egy székhez és a vastag kötél csomói nem engedték. 

- Felesleges kapálóznod. - szólt egy rekedtes hang a sarokból. A lány éppen szólni akart, de a szilfa termetű férfi leintette.- Akkor beszélsz, ha kérdezlek!- mondta emelt hangon, majd a kandollóhoz sétált és a piszkavasat a tűzbe nyújtotta. A lángok finoman melegítették a fémet, ő pedig mosolyogva nézte lassú táncukat. Egy fél pillanat is alig telt el, mikor a lány megérezte bőrén a forró kínt. A férfi élvezettel hallgatta a sikolyát és a jellegzetes égett bőr illatát, mint valami mámorító ópiumot szippantotta magába. - Beszélj! Hol van a kő?! - utasította szinte ordítva, de mikor válasz nem érkezett, beletúrt fehér hajába és hirtelen lendülettel az arcába vágta a piszkavasat. A lány ordított a fájdalomtól és könnyei közt próbált levegőt venni, de nem tudta miről kérdezi. Választ így aligha tudott volna adni. Felemelte tekintetét a férfira, majd a félhomályban végig nézett rajta. Pillantása megállt a karján és a feltűrt ingujj alatt kivillanó tetováláson akadt meg. Arra gondolt, hogy milyen szörnyeteg lehet ez a személy, mert nem lehet embernek nevezni azt, aki ezt tette a családjával. Ránézett az apja földön heverő testére, mely borzalmas látványt nyújtott. Míg a fehérhajú újra melegítette a vasat, a mögötte álló mozdulatlanul állt az ajtó előtt. - Nem beszélsz? Hol van a kibaszott kő? - tette fel ismét a kérdést a kínzója, miközben a mellkasába vágta, de tőle csak a sikítást lehetett hallani. - Te akartad.- mondta higgadtan a férfi, majd belemart a lány tincseibe és székkel együtt közel húzta a tűzhöz. Miután arcon vágta, odahajolt hozzá. Olyannyira közel, hogy érezte ahogy levegőt vett. Körmét végigszántotta gyermeki vonásain és ahogy befejezte a mozdulatot, lenyalva az ujjáról, felmordult a vérének zamatát érezve. Egyetlen mozdulattal megrántotta és székkel együtt olyan erővel lökte félre a lányt, hogy az ülőalkalmatosság eltört. A fehér hajú idegen, emberfeletti hangon röhögött, miközben a beszűrődő holdfényben megcsillant, vörösen izzó szeme. A lány az ajtóra pillantott, de ideje sem volt a szökésre gondolni. A férfi a földrenyomta törékeny testét és rászorította az égő vasat a hátára. Ezután újra kérdezte, de a sírás és a választalanság idegesítette. Ezért a vassal a lábaira vágott. Mikor hallotta a gyenge emberi csont roppanását, sóhajtott és újra közel hajolt hozzá.

- Nem tagadom, élvezem az ilyesfajta játékot, de a te időd véges én pedig türelmetlen vagyok. Mondd el hol van és hamar végzek veled, ha ezt folytatjuk ki tudja meddig húzod. - szólt lágyan, majd rezzenéstelen arccal vágta ismét a vas eszközt a lány mellkasához. A bordáinak recsegése egyet jelentett a töréssel és a hörgés, mely feltört belőle arra utalt, hogy talán átszúrta a tüdejét is. Marokra fogta a haját és erővel húzta ismét a fényre, hogy lássa az arcát. Könnycseppjei megcsillantak a tűz fényében, de a választ nem kapta meg. A lány üvöltésébe a kopogás rondított bele, majd egy álarcos lépett be.

- Atyám! Már csak húsz perc maradt, mindjárt itt vannak.

- Rendben fiam. - mondta a fehérhajú idegesen.

- Nem tud ez semmit.- szólt az előbb érkező, majd az ajtót örző társához fordult. - Megtalálták a többiek, amiért jöttünk?

- Az egész házat felkutatták, de semmit nem találtak.

- Ez sajnálatos dolog. Te vagy a csapat vezetője és semmi hasznod!- kiáltott, majd a vállára tette a kezét és maga előtt térdre kényszerítette.- Hajolj meg és könyörögj bocsánatért az elsők előtt!- mondta miközben hátat fordított az előtte térdelőnek, de mielőtt az szólhatott volna kihúzta fehérmarkolatú kardját a hüvelyéből és fordultában suhintva levágta a fejét.

- Gyújtsátok fel ezt az átkozott kócerájt!- adta ki az utasítást a fehér hajú, majd a lányt a sarokba lökte.- Vele együtt! Minden lángoljon!- szólt és kilépett az ajtón."

Shadow sikítva, egy nagy lendülettel, a mellkasához kapva riadt fel álmából. Pillantása az éppen föléhajoló Nicolas Rossi-éval akadt össze. A lány megszorította a nyakában lógó medált, majd nyelt egyet és zavarában elkapta a tekintetét. A fájdalom élesen hasított a fejébe, ami arra kényszerítette, hogy odakapjon a kezével. 

- Ne haragudj.- szólt mosolyogva a férfi.- Silvia-val azért bátorkodtunk bejönni hozzád, mert igazán aggódtunk. Remélem jól vagy.

- Igen. Minden rendben Rossi úr.- válaszolt Shadow, miközben tekintetével végigkísérte a férfi lépteit, majd vegigmérte a nőt, mikor az megállt mellette. Silvia volt Adam labortársa, aki mindíg vele dolgozott. Már többször látta, miközben bement az irodába Benette úrhoz vagy éppen szállítmányt vitt Adam-nek. A titokzatos, dekoratív és még az ő szemével nézve is gyönyörű hölgy. Néha megszólította a lányt, alkalmanként kérte is a szolgálatát. Shadow megpróbált felállni, de visszazuhant a szófára. 

- Csak óvatosan a mozgással!- hallotta váratlanul Adam hangját.- Már mondtam, hogy ne zavarják. Ide nem jöhet be senki Silvia! Te is nagyon jól tudod.

- Én csak...

- Tudod jól.- mondta Adam, majd várakozóan a szemébe nézett. 

- Kérem, már itt sem vagyunk. Csak nagyon aggódtam. De majd Benette-től érdeklődöm a hogyléte felől, ha megbocsátanak.- mondta Rossi, majd biccentett Silvia felé, a nő pedig engedelmesen követte. Ahogy az ajtóhoz lépett, Dante állt meg előtte.- Ha megbocsátana!- szólt majd köhintett egyet és kikerülve a rosszalló tekintetű főparancsnokot, kilépett az ajtón.

- Kérlek, lassan állj fel, a paraván mögött van egy pár ruha, amit Serenity kisasszony készített oda neked. Öltözz fel, utánna beszélnünk kell.- mondta Adam, majd mindhárman hátat fordítottak. Shadow miután végzett, visszaült a helyére. Egy hosszúujjú, fekete pulcsit viselt és hozzáillő bőr miniszoknyát. Picit kényelmetlenül érezte magát, nem volt hozzászokva ilyen ruhákhoz.

- Mit szeretnél tudni?- kérdezte, majd mélyen a visszaforduló Adam szemébe nézett. 

- Rhodes főparancsnok fog kérdezni. Csak az igazat mondhatod. Mindenre válaszolj kérlek.- Mondta Adam, majd mikor látta hogy nem rá figyelnek nemet bólintott a fejével.

Shadow félve pillantott Dante felé, majd Serenity-re emelte tekintetét. A nő leült mellé és magára eröltette a legbarátságosabb mosolyát.

- Semmi gond, a bátyám igencsak türelmes ember, mégha ez nem is látszik rajta.

- Először is, kezdjük a legelején.- szólt Dante halkan, majd helyetfoglalt szemben egy fotelben.- A nevem Dante Rhodes és az összes katonai egység fővezetője vagyok. Azt szeretném kérdezni, hogy tudod-e mi ez itt a kezemben?- A lány az elétartott nagy, barna borítékra nézett.

- A boríték, amit el kellett hoznom. Emlékszem, direkt nem a motor csomagtartójába tettem, hanem a kabátom alá. Egyszer Blax mondta, hogy amit feljebbvalónak szállítunk, nem a csomagtartóban a helye.

- Szeretném tudni, van-e fogalmad róla, hogyan bontódott fel a pecsételt boríték és hogy tudod-e mi áll benne?

- Sajnos nem tudom. Talán, mikor elestem megsérülhetett, de arra még tisztán emlékszem, hogy a fának ütközéskor nem jött utánnam senki. Ezért tudtam felhívni Adam-et.

- Remélem nem olvasta senki. Ez a jelentés igencsak fontos adatokat tartalmaz. Többek között rólad is. De azt hagyjuk későbbre. Mondd el, hogyan történt ez a fának csapódás? Nem véletlen, hogy pont ezzel a jegyzettel jöttél visszafelé és érdekes módon, pont akkor akad gond!- szólt a férfi, kissé felemelve a hangját, majd visszavette magát, mikor a húga szúrós pillantást vetett rá. Shadow szemei megteltek könnyekkel, Dante pedig kérdőn nézett felé. Azon kezdett gondolkozni, hogy miért lehetséges mindez? Tudomása szerint a hűbéres szolgálók nem képesek egy ilyen eséstől ennyire megsérülni és kérdéses az is, hogy ha mégsem egy ghoul ül előtte, akiből árad a vámpírvér szag, akkor átesett az ölelés rítusán? De a szemeivel nem látja közülük valónak. Az illata olyan, mint bármely más szolgálónak, hallja a szívverését, ugyanúgy mint a többi hűbéresnek, de akkor hogyan törte össze így magát? Viszont ha mégis vámpír, hogyan ejthet könnyeket? Miért ilyen törékeny. Nem tudta össze egyeztetni magában sehogy. 

- Négyen voltak, közre fogták a motoromat.- mondta és közben az íróasztal mellett álló Adam-re nézett.

- Hogy néztek ki?- kérdezte Adam megsem várva Dante következő kérdését.

- Nem láttam.- mondta a lány és tenyerével letörölte a könnyeit. Miután szipogott egyet, Serenity felé fordult.- Bukósisak volt a fejükön. 

Dante felállt és körbesétált, majd a kanapé mögé lépve, közel hajolt hozzá. Hallotta, ahogy Shadow szíve egyre gyorsabban ver, érezte az illatát, ami ilyen közelségből egészen más volt. Azt érezte, egészen a fejébe száll, szinte bódítóan hatott rá. A gondolatai méginkább azon forogtak, hogy mi lehet ezzel a lánnyal. A sötétített ablak felé fordult és megpróbált halk, de határozott lenni.

- Ezek bizalmas információk, senki nem juthat hozzájuk. Mondjuk azt, hogy elfogadom amit mondasz és nem tudsz semmit. Térjünk a másik részére. A feljegyzések alapján, egy éve vagy köztünk. Shadow L. Benette a neved és William örökbefogadott. Teljesen a nevére vett. Tudod, nem szokás a mi köreinkben, hogy csak így a semmiből a nevünkre veszünk egy hűbérszolgálót. Mondd el, hogy mit keresel itt? 

- Rhodes úr!

- Ne szólj közbe Adam, nem bízhatok tovább benne, ha nem kapok válaszokat. Nem engedhetem, hogy az embereim többek között te, vagy a másodtiszt a közelében maradjanak, ha megbízhatatlan. Tehát, válaszolj!- utasította ellentmondást nem tűrő hangon a lányt. Shadow sóhajtott, majd felállt. Dante mellé lépett, a férfi végigmérte szinte feltűnés mentesen. Shadow Adam-re pillantott és felhúzta a karján a ruhát. 

- Rajtam van William Benette pecsétje, a nevét viselem, kizárólagosan hozzá tartozom, nem tartozom számadással sem önnek, sem pedig másnak. Egyedül neki vagy az ő jelenlétében vagyok köteles választ adni.- ezután Adam felé fordult.- Sajnálom.- mondta, majd mérgesen kiment a szobából.

Odakint sütött még a nap, Shadow megnézte az időt. Az órája tizenhat óra négy percet mutatott. Tudta, hogy szürkületig nyugodt lehet. Bement a kisházba és miután levetkőzött, letusolt és evett valamit, elővette a naplóját. Ez volt a társa, a megmentője. Miután minden gondolatát leírta, többek között azt: hogy mennyire utálja az ügyetlenségét, azt hogy mennyire fél, hogy bajt okozott Adam-nek és mennyire nem kedveli a főparancsnokot. 

" Beképzelt, felfuvalkodott hólyag! Főparancsnok gratulálok. Nem érdekel a rangja. Nála már csak Rossi úr arrogánsabb. Egy bunkó, tiszteletlen! Elegem van! Miért ilyenek a vámpírok? Méghogy nem bízik bennem? Külömben én sem bízom benne. A rideg tekintetével teljesen megfagyaszt. Nem kapok mellette levegőt. Csodálkozom, hogy volt erőm ellent mondani és otthagyni az idióta kérdéseivel. Kiráz tőle a hideg, azok a szürke szemei, mintha próbálna belém látni. Mintha mindig közelebb jönne. Félek tőle."

Este, miután elillantak a Nap sugarai, tudta, hogy ma nem jön Blax edzeni. A feje még néha fájt, egyszer-egyszer szédülés fogta el. Nem várt senkit még, elég korán volt, mégis kopogtatásra lett figyelmes. Felkapta a lenge, nyári köntösét és megállt az ajtóban. Látta, hogy Rhodes parancsnok áll ott egy adag papírral. Tudta, ha nem engedi be, akkor abból nagyobb gondja akadhat.

-Szép estét.- köszönt, majd miután a férfi belépett az előszobába, hellyel kínálta. Lefőzött egy kávét, addig Dante csendben átlapozta a jelentést. Csak akkor szólt hozzá, mikor ő is leült.

- Tudod, hogy válaszolnod kell a kérdéseimre. Az egész csak rosszabb lesz, ha nem teszed. 

- A mesterem házonkívül van. Szükséges az engedélye. Sajnálom.

- Ne sajnáld, tessék.- szólt, majd egy levelet nyújtott át neki.- Az engedélyt megadta. Kezdj el mesélni. Addig nem megyek sehova, míg csendben vagy.

Shadow megköszörülte a torkát, majd miután elolvasta a boriték tartalmát, kelletlenül sóhajtott.

- Rendben. 

- A jelentésemben az áll, hogy egy éve vagy köztünk. Milyen módon kerültél ide? 

- Mikor megszöktem a szüleimtől, csak mentem előre, azt sem néztem igaziból, hogy hova, illetve az időt sem vettem figyelembe. Mar elég késő este volt. A La Petit mellett jártam éppen, mikor valakik követni kezdtek. Majdnem megöltek. Akkor jött ki a színházból William, mikor épp a vérem akarták venni. Ő mentett meg. Felajánlotta, hogy vele maradhatok és védelmezni fog. És én, annyira féltem, olyan egyedül voltam. Ezért beleegyeztem.

- Miért vett a nevére? Tudod, mi felénk nem szokás akárkit örökbefogadni. Mi a célja veled?- kérdezte a férfi, a lány pedig hosszan belekortyolt a kávéjába. 

- Azt mondta, így a legjobb. Semmi többet.

- Elég érdekes, hogy így megtudtál sérülni, hűbérszolgálóhoz képest igencsak törékeny vagy. Mivel magyarázod ezt?

Shadow felállt és az ajtó felé ment, de Dante követte és elkapta a vállát.- Nem menekülhetsz a válaszadás elől.- mondta, majd maga felé fordította.

- Erre nem szeretnék válaszolni. Legyen elegendő annyi, hogy gyengébb vagyok. Másnál sokkal gyengébb.

- Egész délután ezen töprengtem. Olyan vagy, mintha közülünk való lennél, de mégsem. Nem lehetsz hűbérszolgáló, hiszen úgy összetörted magad, mint egy átlagos halandó!- mondta Dante kissé felemelve a hangját.- Válaszolj!- mondta idegesen, majd két kezével megszorította a lány vállait és magához rántotta. Egészen közelről nézett a szemébe, ismét hallotta egyre hevesebben dobbanó szívét, az illata bekúszott az orrába. Teljesen átjárta, minden porcikáját, a vámpírvérhez hasonlító és az édes, bódítóan ható, cseresznyevirág illat. A kezei közt a törékeny test belerezdült az érintésbe, ahogy ő maga is belemerült egy pillanatra bőrének puhaságába. Tekintete lejjebb kúszott, a lány nyakán halványan pulzált az ér, mely váratlan módon, annyira csábította. A válláról lecsúszó ruhadarab méginkább fokozta a vágyat, hogy csak egyetlen mámorító percre ráilleszthesse ajkát. Ahogy végignézett rajta, a sokat sejtető anyag látni engedte finom idomait. A csend, mely magába zárta Dante érzéseit, úgy látszott, mintha ötven év óta, most először megtörni látszana. Mikor újra a lány elvörösödött arcára nézett, akkor pislogott csak. Shadow még soha nem érzett ehhez hasonlót. Elöntötte a forróság, nem mert levegőt venni, és félt.

- Rhodes úr.- súgta halkan.- Ha elmondom, talán meg is ölne.

- Soha nem tennék olyat, abban a pillanatban veled halnék. Tudni szeretném.

A lány kilépett előle és hátatfordított neki. Összekötötte magán a köntöst, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Nem tehetem. Nem mondhatok semmit. Kérem távozzon. És ha lehet, ne akarja tudni. 

- Ezt nem teheted. 

- Nézze, annyit tudok garantálni, hogy bízhat bennem. A szavamat adom, ha elég. De ha tudni akarja a válaszokat, inkább kérdezze Benette-et. Ha visszajön, biztos elmondja. 

Dante kilépett a kellemes, késő tavaszi éjszakába. 

- Rendben. Nem eröltetem, de ezzel nem végeztünk.- szólt, majd ahogy megfordult meg is állt. A fehérköves úton, Rossi-t vette észre közeledni. 

- Szép estét!- köszönt a lány felé, majd Dante-ra nézett.- Mi járatban Rhodes? Nincs dolgod máshol?

- Ezt én is kérdezhetném.- szólt Dante, majd meglátta a rózsaszín virágcsokrot a kezében.- Roppant előre látó vagy, gondolom a temetésedre szántad.- biccentett a köteg virágra tekintve.

- Már fel sem veszem a faragatlanságod.- nevetett és Shadow felé nyújtotta az illatozó szálakat.- Rózsaszín virágok, pont oly gyönyörűek, mint a jelen lévő kisasszony.- mondta és mélyen a lány szemébe nézett.- Remélem mihamarabb meggyógyul. Csak ezért jöttem, nem is zavarok tovább. Esetleg, ha valamikor lenne kedve, töbet beszélhetnénk. Azonban most mennem kell.

- Kö. Köszönöm.- mondta Shadow megakadva és remegő kézzel, átvette az ajándékot. Nem tudta hova tenni ezt a kedvességet. Meredten nézett a távolodó után, csak akkor ocsúdott fel, mikor Dante megérintette a vállát.

 Dante tudta, hogy Rossi egy undorító féreg és bunkó, legalábbis ő mindig is annak gondolta. Nem értett semmit, felettébb gyanúsnak gondolta ezt a gesztust. 

- Semmi gond. Majd beszélünk, most szeretnék pihenni.- mondta a lány halkan, majd visszatért a házba.

Dante visszasietett a villába, amint belépett a szobájába az ágyra dobta a papírokat, majd kinyitotta a szekrényét és kivette az egyik revolverét. Miközben a falnak dölt és az ablakon bámult kifelé, elkezdte pörgetni az ujjai közt. Egyik kezéből a másikba játszott vele. Azt vette észre, hogy az ablakából pont rá lehet látni a kisházra. Egyre erősebben gondolt a lányra és nem tudott rájönni, mit titkolhat. Rossi tettei is idegesítették. Mikor Serenity megérkezett, megkönnyebbülve látta, hogy fivére is visszatért. Azonban egyből észrevette, hogy ideges. Kérdeznie sem kellett semmit, mert miután bezárta az ajtót maga mögött Dante elkezdett fel-alá járkálni.

- Mi a francért vitt neki virágot? És ő miért fogadta el?- kérdezte, miközben megállt és a húgára tekintett, majd újra járkálni kezdett.- Miért aggódik annyira érte? Nagyon gyanús. Nem szokott semmit ok nélkül csinálni. Túl kedves hozzá, ő meg a kedvesség, sosem gondoltam, hogy rá kell egyszer használnom ezt a jelzőt. Valami itt nagyon bűzlik. Mit akar tőle? 

- Mi? Ki és kitől mit?- kérdezte Serenity széttárva a kezét. 

- Hát nem elég világos? Mit akar Rossi Shadow-tól? Ebből semmi jó nem származhat. Meg kell tudnunk mik a szándékai.

- Talán lehet, lehet szerelmes belé. Az is lehet, hogy csak tetszik neki. Nem tudom. Miért látsz bele ennél többet?

- Nem. Rossi barátunk túl szarházi ahhoz, hogy...- mondta Dante, majd elgondolkodva leült az ágyra.- Gondolod, hogy csak ennyi lenne?

- Nem tudhatom. De egy dolog biztos, hogy a másodtiszt árgus szemekkel figyeli és óvja minden lépését. Kész ez a Romano, még távcsöve is van, hogy messzebbről is láthassa.- mondta nevetve Serenity, majd folytatta: - Rossi-nak igencsak feladták a leckét, ha valóban bele esett. 

- Mit mondtál? 

- Igen. Megfigyelésem közben láttam, hogy távcsővel kémkedik a lány után. Illetve Adam is furcsa.

- Miért?

- Én sem vagyok tétlen, míg te odalent voltál a kiscsajnál kihasználtam az adottságaimat és hallottam egyet s mást. Mint peldául, hogy Adam lehordta a másodtisztet, amiért eltört a szállítmány és mivel nagyon ritka összehozni az anyagot ami benne volt. Illetve, hogy Thobias barátunk is közrejátszik a szer előállításában. Azt nem tudom pontosan mire használják, de nagyon fontos.

- Ezt még alaposabban ki kell derítenünk. Járj nyitott szemmel, nekem be kell mennem a tanácshoz körülnézni.

1.rész

A kellemesnek nem mondható környezeten a tavaszi zápor sem tudott segíteni, mely frissességet hozva magával, kitisztíthatta volna a levegőt. Sajnos azonban, a szemét rothadó szagát nem lehetett megszüntetni és a már-már nyomasztó látképet, lehetetlen lett volna megsemmisíteni. Mint valami rémálom bekúszott az emberek fejébe és a nyomor életképei beitták magukat az emlékezetbe. Persze ritkán járt erre bárki is. Detroit utcái, szinte kihaltak voltak. A városhatár mentén, a házak összeroskadtak a rájuk nyomuló, folytogató, füstként betakaró kihaltság súlya alatt.

- Igazold magad! - szólt egy hang a távolból.

- Ne szórakozz velem Nestor! - mondta, mosolyogva az érkező, majd miután kimérten odasétált elé, végighúzta a vele szemben álló zöld haján a kezét. A nadrágzsebéből elővette a bicskáját, majd ujjai közé fogva egy tincset, levágta azt. - Engedj utamra vagy, ennél nagyobb problémád is akadhat. Külömben van a többiek számára egy hatalmas nagy meglepetésem. Nem akarod, hogy ne adhatsam át.- biccentett lila taréjos fejével a mellette álló két követőjének, majd megrántva szegecses bőrkabátját, ciccegett magában. A törmelékeken taposva taszigálták maguk előtt a fogjukat és az ajtót leszakítva léptek be, egy hajdan autóalkatrészeket készítő gyár, üzemi területére. Az üzemben még egy-egy gép a régi pozíciójában állt, az ablakok néhol betörve eresztették be, a nem túl kellemes levegőt; a falakon vérrel mázolt mondatok elrettentően hathattak mindazokra, akik esetleg engedély nélkül merészkedtek volna oda. Az emelvényen világítottak a lámpák és hallani lehetett a többi csapattag hangját. Ahogy lépteik már nem hallatszottak, kihúzott egy széket középre azonban az  éktelen csikorgásra, melyet okozott senki meg sem rezzent. A megkötözött vámpírt leültette és felnézett a társaira. A kísérői közül az egyik, megvakarta taréjosra zselézett fejét és elfüttyentette magát, felhívva társai figyelmét. Mindenki a lelátó korlátjaihoz lépett, vagy akik lent voltak a falnak dölve vártak.

- Testvéreim! Megadatott nekünk a lehetőség, hogy beintsünk a trónbitorló Nemeseknek!- emelte fel a hangját a varrott fejű, mire a többiek hangosan zúgolódni és hurrogni kezdtek. - Megadatott a lehetőség, hogy a művészek galériáit szétzúztuk és esélyt kaptunk arra, hogy karóba húzzuk a nyomoronc mágusutánzatokat, de eddig a napig nem került olyan vámpír a markunkba, akit a világ összes renegátja egyként gyűlölne! 

A társaság dühösen ordítozni kezdett és helyeslően szólogattak be fennhangon. A szót kérő vámpír felemelte két, kitetovált, izmos karját, mintegy csendre utasítva a csőcseléket. - De ma, fivéreim és nővéreim, a sors kegyének hála a nemesség egyik büntetője a kezünkbe került. - mondta, miközben a székhez lépett, amelyen a megkötözött férfi foglalt helyet. A fején egy barna vászonzsákkal, amit hirtelen rántott le róla. Abban a pillanatban egy fekete hajú, szürkés szemű férfi arca mutatkozott meg, akinek a jobb szeme alatt egy elég komoly monokli éktelenkedett. - Úgy bizony, testvéreim, elkaptuk azt a barbárt, aki megannyi társunk vesztéért felelős! Kérdem én, mit tegyünk vele? Az ottlévők egyemberként, teli torokból üvöltve követelték: 

- Pusztuljon! - skandálták percekig, haraggal telt indulattal. A szónokló ezután visszafordult a lekötözött férfihoz, majd a szemébe nézett.

- Hallottad az ítéletet, Rhodes! Mielőtt a pokolra küldünk, van utolsó kívánságod? - kérdezte gonosz vigyorral a képén, mire a Rhodes-nak nevezett férfi, halkan vihogni kezdett, majd úgy kacagott, mint akinél valami bekattant. A tetovált punk arcára ráfagyott a mosoly és felváltotta a meglepettség. 

- Én is épp ezt akartam kérdezni. - szólt a vihogást váratlanul abbahagyva, komoly hangvétellel a férfi, mire a taréjos egy jobbhoroggal arcon vágta.

-Mondd, miféle méregerős jamaikai füvet szívtál, hogy ilyesmit mersz kérdezni a végső halálhoz közeledve? Mi harmincan vagyunk, te pedig egyedül, fegyvertelenül. Úgy látom nem látsz magad elé! - ordított a képébe. 

- Ide látszik, hogy mindannyiunk közül te vagy az, aki elszívta az agyát. Tényleg azt hitted, hogy ilyen egyszerűen hagyom magam elkapni, mindenféle háttérsegítség nélkül? - kérdezte Rhodes, majd megropogtatta a nyakát és fennhangon négy szót mondott ki: - Red Sun Over Paradise!

Abban a pillanatban a gyár elülső bejáratát egy jármű zúzta be. Egy Humvee H1-es páncélozott terepjáró állt meg pár centire a lábától. A vörös melírozott hajú, fekete szépség kipattant az autóból és megigazítva fekete-szűrke terepszínű felsőjét, bevágta maga mögött az ajtót. A két 9mm-es Uzi géppisztolyt feltartotta, majd vaktában lövöldözni kezdett. A meglepődött punkok sorra hullottak a földre, miközben visszaült a járműbe. - Mire vársz? - kérdezte a férfi felé fordulva, aki elszakítva csuklóján a hanyagul csomózott kötelet, mellé ugrott.

- Késtél! - szólt a nőhöz fordulva, majd bevágta az ajtót. 

- Már megbocsáss, de te voltál az, aki ehhez a tervhez ragaszkodott. - vágott vissza a nő, majd a férfi kezeibe egy-egy Colt revolvert adott és a gázra taposott, megtisztítva maga előtt az utat tört előre. Az ellenfeleik, próbálták feltartani őket, de miután a férfi kihajolt a fegyvereivel a kezében az ablakon, sorra lettek lelőve. Hiába kapaszkodtak a  kocsi ajtajába vagy a lökhárítót kapták el, az ő szemébe nézve érte a vég mindegyik punk-ot. 

 

- Legutóbb is ez volt. - szólt a lány, cinkos mosolyt küldve a társa felé, majd lövöldözve köröztek tovább az épület mentén. 

Miután úgy vélték, hogy mindegyik halott, felrobbantották a gyárat, benne az összes punk hullájával. Megálltak egy percre élvezni munkájuk kiteljesedését, majd  beszálltak a Humvee-be. A nőnél lévő mobiltelefon megcsörrent, miután felvette átadta a mellette ülőnek.

- Téged keresnek Dante. 

- Igen? - szólt bele a készülékbe, miután átvette. - Igen, most végeztünk. A fizetséget a szokásos módon kérjük. - válaszolt újra - Már úton vagyunk. Rendben, elkészülünk és indulunk, természetesen számíthat ránk. - mondta majd huga felé pillantott. - Serenity! Van egy kis melónk New Orleansban. - szólt, miközben visszaadta a telefont neki. 

- Miről van szó, bátyám? - kérdezte Serenity, miközben az út végén balra fordulva a város fényei felé vette az irányt. 

- A Nagytanács elküldött minket New Orleans-ba, ugyanis elég gyakran rontanak be oda renegátok, illetve a Város Ura, Delacroix is furcsán viselkedik. A Tanács egyik beépített embere majd vázolja a helyzetet, ha odaértünk. - hadarta el a kapott információkat. Serenity összehúzta a szemöldökét és gyanakvóan fűrkészte bátyja arcát. Lassan százharminc éve ismeri a "fivérét" és tudja,  hogy ha valamit ilyen gyorsan mond el, akkor titkolózik. 

- Valami más is bosszant. Ne tagadd le! Tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni.

Rhodes sóhajtott egy nagyot, majd megadta magát. 

- Emlékszel a régi "cimboránkra", Nicolas Rossi-ra? Nos, úgy tűnik, bent van a városi Tanács tagjai között. A többit szerintem te is ki tudod matekozni.- mondta aggodalmasan.

A hőmérséklet 27C° fok volt, érezni lehetett a tavasz utolsó kellemesen finom napjait. Az eget beragyogták a csillagok és a repülőtér terminálja zsúfolásig megtelt emberekkel. Mikor a csomagkiadó szalagról levették poggyászaikat, Serenity mellett haladva Dante is elindult kifelé.  Tekintetét felemelte a hatalmas fűzfa festményre, melyet bevilágítottak a lámpák rávetülő fényei, mindíg magával ragadta a lelkivilágát. A szomorúság, a magány érzése, mely rejtve marad végleg. Serenity gyengéden megbökte a karját, mire a férfi rápillantott.

- Itt van Blax. - szólt neki, majd sietősebbre véve lépteiket, a rájuk várakozó felé indultak. A férfi megigazította fekete öltönyét, majd a hátul összefogott haját és amint elé léptek, üdvözlésre nyújtotta jobbját. 

- Parancsnokom.

- Romano, szívélyes meglepetés.- mondta Dante és kezet rázott vele. Serenity mellé lépve átvette a csomagokat, majd miután az autóhoz értek, egy gyors mozdulattal mindent bepakolt a csomagtartóba. Kerülték a feltűnést, mint mindenki az ő fajtájukból. Blax körülnézett, majd a vezetőülést elfoglalva hátra pillantott. 

- Jól utaztak?- kérdezte, miután balra kanyarodva a főútra hajtott.

- Igen. Most különös módon nem volt semmiféle fennakadás.- szólt Serenity a hátsóűlésről.

- Ennek nagyon örülök.- mondta a copfos férfi, mikor váratlanul megszólalt a telefonja. Dante behunyta a szemét, fáradtnak érezte magát, Serenity pedig az ablakon nézett ki, a sötétben elsuhanó autókat figyelte. - Ha nem haragszanak, lenne egy apró kitérőnk a francia negyedbe.- mondta idegesen a férfi, majd megnyomva a gázpedált tempósabbra vette a járművet. Dante felkapta a fejét és kérdőn nézett a húgára, aki értetlenül nézett vissza rá. Durva fékezést követően Blax kivágta az ajtót és magában mérgelődve a csomagtartóból elővett egy Colt M1911-es pisztolyt, majd a zakója alá rejtette.

- Úgy látom komoly a dolog. Mi történt Romano?- kérdezte Dante, majd Serenity-vel karöltve mellé álltak.

- Semmi parancsnokom. Igazán semmi. Egy pitiáner ügy. Nem kell vele foglalkoznia. Kérem itt várjanak meg.

-  Azt ugye tudod, hogy ez egy lehetetlen kérés?- szólt Serenity, majd a poggyászából előszedve tőreit, készenállva villantott egy megsemmisítő mosolyt. Blax forgatta a szemét, majd megadva magát elindult egyenesen. A szűk utcához érve Dante szemébe nézett.

- Heten vannak.

- Nincs probléma. Mosolygott a férfi megörülve a potyabalhénak.- Már unatkoztam.- tette hozzá, miközben a francia negyed egyik legeldugottabb utcájába léptek.

- Azthiszem, már az egyiknek annyi. - mondta Serenity, miután belerúgott a földönfekvő vámpír hullájába. Leguggolt mellé, lehúzta fejéröl a fekete maszkot és kutatni kezdett a férfi bőrkabátjának a zsebeiben. Az egyikből előhúzott egy fényképet, a másikból egy kulcsot és egy papír cetlit. Mindent átadott Dante-nak egy gyanakvó tekintet kíséretében.

- Nem érek rá itt nyomozgatni. - mondta Blax idegesen, majd tovább haladt. Ahogy egyre bentebb jutott, az egyik kapu előtt látott egy fekete robogót. - Francba! Hogy ez minek jött ennyire közel a gettóhoz? Hülye liba! - mérgelődve vette sietősebbre lépteit.  Egy lépcsős utcán rohant felfelé, mikor éles sikoly hasított a fülébe, megtorpant és a hang irányába fordult. A fokok tetejére érve, a háta mögött állt meg Dante és Serenity is. Egy társasház udvarán találták magukat. Egy csapat kiéhezett vérszívó a szökőkút köré gyűlve, áldozatuk fölé magasodva készültek egy lány vérét venni. 

- Shadow! - kiáltott, majd az egyik felé fordulót habozás nélkül fejbelőtte. A nő felverve a port, élettelenül vágódott a talajra. A többi egérutat akart nyerni, a szemben nyíló utca felé iramodtak. A boltív alatt átsuhanva akartak meglógni, de a Serenity útjukat állta.

- Hova-hova angyalom? - mosolyra húzva a száját, fogain megcsillant a hold fénye. Tőrét az előtte álló mellkasába vágta, majd a földre terítve a másik pengével, átvágta a torkát. Mielőtt nekirontott volna egy másik alak, Dante előrántotta revolverét és szemvillanás alatt a halálba küldte. Blax megfordult, kinyújtotta a karját és elkapta a támadójának a nyakát. Egyetlen mozdulattal roppantotta el a csontját.

- Ott másznak! Utánnuk! - mondta Dante az erkélyekre pillantva.

- Hárman maradtak, nem léphetnek meg.- szólt Serenity. 

Shadow a földön ülve, felhúzott térdeit átkarolva várta meg őket. Aggódott Blax miatt, mint mindíg. Miután visszaértek, megkönnyebbülve nyugtázta, hogy nem esett baja.

- Egy meglépett. Jól vagy? - kérdezte Blax, majd a lány elé lépett. Miután durván megfogva az állát maga felé fordította az arcát, a szemébe nézett. Elővett a zsebéből egy papírzsepit, majd letörölte a szeme alatti vérző sebet.

- Sajnálom, sokan voltak.

- Ez nem mentség! Legközelebb meg fogsz halni. Add a szállítmányt! - szólt dühösen és kérve nyújtotta ki a kezét. A lány benyúlt a kabátja alá és a belsőzsebéből kivett egy kisebb dobozt.

- Ez nem lehet igaz! Shadow! Még ezt sem lehet rád bízni?- kérdezte mérgelődve, majd felemelt a dobozból egy fél decis kémcsövet. - Otthon megbeszéljük.

Shadow mérgelődve húzta össze a kabátján a cipzárt, majd lesietve a lépcsőn előre ment. Dante még figyelte, ahogy beindítja a robogót és elindul. Serenity a vállára támaszkodva dölt neki és kérdőn nézett a szemébe. Dante elkapta a tekintetét és Blax-ra nézett.

- Romano! Ezt még érkezésünk után megbeszéljük. - szólt parancsolóan, majd az autóhoz indultak. 

Az esti csendet a motor berregése törte meg. Shadow leparkolt a garázsban, majd miután levette a bukósisakját megrázta vállára omló, sötétlila haját. Összébb húzta kabátja cipzárját és kivett a csomagtartóból egy nagyobb kupac papírt. A sötétbe kilépve sietősebbre vette a lépteit és felsietett a domboldalon. A villa fényei megvilágították az utat. Mély levegőt vett és belépett az ajtón. Mikor körbenézett, megnyugodva eresztette ki a visszafolytott levegőt. A hallban a dohányzóasztalnál pókereztek páran.

- Szép estét! - köszöntötte őket, majd az iroda ajtaja elé állt és lehunyt szemmel kopogott halkan. Bentről egy lágy hang szólt, majd kisvártatva belépett a szobába.

A kandallóban ropogott a tűz, a tölgyfa íróasztalon egy lámpa világított; meleg fénnyel betöltve a dolgozó felületet. 

- Hol van?- kérdezte az asztaltól felállva egy férfi. 

- Sajnálom Adam. Egyet eltörtem. Blax-nál van a többi. - mondta Shadow lehajtott fejjel, félszegen, inogva előtte. 

- Rendben, ezt majd megbeszéljük. Mi van nálad? 

- A befizetett csekkek és egy pár levél.- nyújtotta át a papírtömböt. 

- A szobákat elrendezted? 

- Persze. 

- Akkor ezeket vidd fel! A piros boríték a főparancsnok szobájába megy a dobozokkal és a két nagy bőrönddel. Azokkal vigyázz a Herceg küldeményei. A lilák a kisasszonyéi. A fekete borítéknak a másodtiszt kezébe kell kerülnie szigorúan. A fehéreket pedig Rossi úrnak add szintén személyes hercegi levél. 

- Már itt sem vagyok.- szólt a lány és a lila dobozokkal a kezében kiment. Utolsó fordulónak a két nagy bőröndöt hagyta, miután letette az ágy mellé a földre, még körbenézett. Minden tökéletes volt a helyiségben, kivéve egy valamit. Elfelejtette elhúzni a sötétítőket. Az ablakhoz lépett és kinézett rajta. A csillagok fénye beragyogta az eget.

- Szép a kilátás, igaz?- szólt mély hangján mögötte a férfi, akivel a negyedben volt Blax.

- Igen. Már megyek is. Sajnálom.- szólt hadarva, majd elindult kifelé, mikor eszébe jutott a piros boríték. Dante megfogta a lapot és ahogy találkozott az ujjbegyük a lány elrántotta a kezét. Tekintetét nem tudta elfordítani a férfiéról, mintha megállt volna a pillanat. Majdnem elfelejtett levegőt venni. Hevesen verő szíve kihagyott egy dobbanást. Ott állt földbegyökerezett lábakkal, még soha nem volt rá ilyen hatással senki. Egyetlen vámpír tekintete sem dermesztette szoborrá mióta köztük él. Egy könnycsepp gördült le az arcán, pedig nem volt szomorú. Abban a pillanatban lépett be a szobába Serenity.

- Mit tettél vele? Mit rémisztgeted itt a személyzetet?- kérdezte, majd elhúzta a lány szeme előtt a kezét néhányszor. 

- Shadow! Még van dolgod nem? El ne késs!- szólt Blax, ahogy elhaladt a folyosón előttük.

- Mennem kell.- mondta a lány és elindult.

 Dante még figyelte, ahogy kilép az ajtón, majd Serenity-re pillantott és felébiccentve jelezte, hogy csukja be. 

Shadow belépett az emeleti folyosó első szobájába. Kivett a szekrényből egy öltönyt és vállfával együtt a szekrényajtóra akasztotta. Miután végzett, lesietve a lépcsőn a hallba ért. Ahol lágyan szólt a jazz és az asztalnál még mindíg kártyáztak. 

- Gerry! Már megint csaltál! - csattant fel mérgesen az egyik férfi. A lány felkapta a hangra a fejét és odafordította a tekintetét. A Gerry-nek hívott vámpír felállt a másikkal szemben és odavágta a lapjait a játéktérre. 

- Nem csaltam. Te vagy az aki nem tud soha veszíteni, Christian! - szólt és felkapta a kabátját a székről. Amint kinyitotta a bejárati ajtót megállt és hátrálni kezdett. Egy szőke, magas és elegáns személy állt meg előtte. 

- A helyedre! - utasította teljesen nyugodt hangon, majd ezután megigazította bordó mellényét, sétabotját magaelé helyezte. Shadow-ra pillantott, mintha csak választ várna valamire.

- Rossi úr. Mindent előkészítettem. - szólt a lány bátortalanul és megköszörűlve a torkát, felé nyújtotta a borítékot. Rossi egy szó nélkül vette át, majd a lépcső felé lépett. Megállt az első fokon és felnézett. Dante állt a grádics tetején. Az előtérben összesúgtak a többiek, közben a két férfi között szikrákat vetett a tekintet. Serenity a vállára tette a kezét és biccentett a bátyjának azt sugallva, hogy talán jobb lenne visszatérni a szobájába. Az irodafelől az éppen kilépő Adam törte meg a csendet.  Shadow mellé lépett, majd figyelmeztetve szólt hozzá: 

- Nincs máshol dolgod? Menj és készülj össze.- mondta, majd kéznyújtással üdvözölte Rossi-t. A lány kilépett az éjszakába és a halovány lámpák által megvilágított, fehérköves úton sietett végig. Az út végén magasodott az a faház, ahol nyugalmat talált. Ódon falai között elmerenghetett bármikor, mióta William Benette oltalmába vette, azóta ezen falak között élt. Régen fegyver raktár volt, de azóta nem használták, ahogy az edzőtér mellett megépítették az újat. 

Miután átöltözött az egység egyenruhájába, az asztalnál várta Blax-ot. Az öltözék nehéz volt számára, mert nem tudta igazán magáénak érezni. Blax nem késett soha, ezért furcsának érezte a hiányát. Nem várt rá tovább és kiment az erdőszéli edzőtérre. Normális esetben az újonnan képzésre várókat szokták edzeni ezen a helyen, de eltelt már húsz év mióta új tag érkezett. Meggyújtotta a fáklyákat és egyik árnyékból a másikba ugorva tűnt el, majd tért vissza a fényre. Kiugráskor minden alkalommal előkapta ikertőreit és suhintott velük. Ha abban a pillanatban valaki állt volna ott, egyetlen vágással végezett volna vele. 

- Ennek a technikának nem az a lényege, hogy síri csendben suhanyj az ellenfél mögé?! - kérdezte szinte ordítva Blax, majd ahogy a lány kiugrott a fényre elkapva a csuklóját a földre rántotta. A következő mozdulata előtt, Shadow a két tőrt keresztezve maga előtt védelmi pozicióban feküdt tovább a férfi alatt, aki éppen az acélbetétes bakancsával taposott rá, egyre közelebb szorítva a pengét a lány nyakához. - Mások nem lesznek elnézőek vagy tekintetesek veled! Állj fel! - kiáltott a férfi és miközben Shadow oldalra fordult belerúgott a mellkasába. Köhögve tápászkodott fel, majd bátorságot gyűjtve nekirohant a férfinak. Blax kihúzta a hátára erősített fémbotot a tartójából és nagyot lökve rajta, hárította a támadást. A lány újra és újra támadott eredménytelenül. Egy idő után Shadow kezdte érezni, hogy egyre gyengül meg-megállva próbált levegőhöz jutni, de Blax hajthatatlan volt, mint mindíg az edzéseken. 

- Adj egy kis időt kérlek.- mondta fulladozva. A férfi megsajnálta és leült egy farönkre.

- Mára végeztünk. - szólt sértődötten.

- Nem, én még bírom. Csak egy szusszanás kellett.

- Shadow! Ez így nem fog menni! A harctéren nincs pihenés! Senki nem fog neked idöt adni! Vedd fel a tempót és küzdj, ahogy kell vagy tudod mit?- kérdezte Blax némi hatás szünetet tartva. - Menj el! Menj haza vagy tudom is én hova! Nem értem mi van veled?! Nem lenne szabad ennek így lennie. Puhány vagy és én nem hagyhatom, hogy Benette úr nevét viselve, ilyen gyenge légy.- fejezte be a mondanivalóját a férfi, majd felállt és elsétált. A lány könnyes szemmel figyelte, ahogyan elmegy, ezután elpakolta a kellékeket és bement a villába Blax után. Nem magyarázkodott a gyengesége miatt, inkább nem is szólt hozzá. Idegesen, remegő kézzel kopogott be a dolgozószoba ajtaján. Miután beengedték és bezárta maga mögött az ajtót, egy furcsán kellemes illatra lett figyelmes. Közelebb lépett a labor ajtóhoz és mélyen magába szívta. Mikor épp kopogni akart, kinyílt előtte az ajtó.

- Már vártalak Shadow.- szólt Adam és hátatfordítva beszélt tovább, miközben a lány helyet foglalt a széken.- Ezt a füstölőt, aminek az illatát érzed, arra szoktuk használni, hogy kellően el bódítsuk azt a személyt, akit szeretnénk egy időre kiiktatni. Mindjárt elcsomagolom és lesz vele egy utad a klubba. De előbb add a karod. 

- Jó, rendben. Annyira utálom ezt.- sóhajtotta Shadow és kelletlen nyújtotta a karját. Adam a vénájába szúrta a tűt és miután befecskendezte a lila folyadékot letapasztotta. 

- Tudod, hogy szükség van rá. Nem akarsz gondokat, igaz?

- Nem.

- Akkor meg? Kibírod. Nem akarom, hogy bajod legyen és nem utolsó szempont, hogy ettől nem érzi senki az eredeti illatod. Elhiszik, hogy igazi vérszolga vagy. 

- De, hát viselem Benette úr nevét.

- Az örökbefogadás csak akkor lenne elég, ha más helyzet lenne. Még nem lehet. Elég zavarosak a dolgok manapság a tanácson belül. Nem állhatunk elő vele. Meg kell értened. Most pedig, kész is vagyunk. Pihenj le. Tízperc és elindulhatsz. Egyedül mész és nem állsz meg a célodig. Nem beszélsz senkivel csak Vicente-vel. Megértetted?- kérdezte bizalmatlanul. A lány igent bólintott, de ő újra kérdezett. Csak a biztonság kedvéért.- Érthető voltam?!

- Igen, felfogtam. Vicente. 

- És hozol tőle valamit.

- Mit? 

- Egy könyvet, amiben feljegyzések vannak. Ez szigorúan titkos. Le lesz pecsételve, még te sem tudhatod mi áll benne. Rhodes parancsnok nevére szól, kizárólagosan a kezébe kell adnod.  Sajnos nem tudok mást küldeni érte. Blax már elment a Fészekbe és a parancsnok most érkezett. Félixet pedig elküldtem Tobias-hoz, úgyhogy kilőve. Csak te maradtál akiben megbízom. Kérlek ne szúrd el. Nincs kedvem senkit utánnad küldeni.

- Rendben, de tudd hogy már ilyenkor nem szoktam elmenni sehova. Nézz az órára, negyed tizenkettő van. 

- Siess vissza és vigyázz magadra. A tőröd ne hagyd itthon és ne lássanak. Itt a doboz.

Miután Shadow eltette a dobozt és beindította a motorját, becsatolta a sisakot és gázt adott. Félúton szakadni kezdett a hideg eső, mely bevágódott a nyakánál a ruhája alá. Hiába vált csúszóssá a kerekei alatt az aszfalt, mégsem lassított. Mikor megállt és leállította a járművet, körülnézett. Az utca túloldalán a neon lámpák vörös fénye egyértelműen jelezte a Dans Macabre club helyét. Ő maga még sosem járt itt, a környéken sem. A fejére húzta a kapucniját és átsietett a dobozzal a kezében. Ahogy benyitotta a bejárati ajtót, szivarfüst és whisky illata csapta meg az orrát, jazz zene fúrta be a fülébe magát és egyböl elélépett egy magas, kopasz, kigyúrt férfi. Az orrában és a szemöldökében piercing ékeskedett, fekete pólóján a klub piros logója feszült és a fejére volt tetoválva, hogy: TUEUR (GYILKOS) csupa nagy betűvel. 

- Húzz innen taknyos! Kiskorúak ide nem léphetnek be.- szólt a kidobó és taszítva egyet a lányon, kilökdöste az ajtón. 

- De, nem is vagyok kiskorú.- szólt felháborodottan Shadow és kivett a mellzsebéből egy kártyát.

- Elnézést hölgyem, erre jöjjön.- mondta a férfi nyájasan miután megnézte a belépökártyát és egy asztalhoz vezette.- Nem tudtam, hogy Bennette úr vendége. Kérem bocsásson meg, nem fordul elő többet. - szabadkozott a kopasz, majd hozott egy italt.- A ház ajándéka.

Shadow idegesen nézett körbe, türelmetlenül dobolt az ujjával az asztalon. Váratlanul egy férfi lépett elé, aki behúzta a box függönyét. 

- A nevem Vicente le Balafré. Kérem igazolja magát.

- Shadow L. Benette vagyok.- mondta a nevét, majd felhúzta alkarján a ruhát. A csuklója belső oldalán ott virított Benette vezér ideiglenes pecsétje. Mely tudatta, hogy a viselője William Benette hűséges szolgálója. Ezután a lány kérdön pillantott rá. A férfi felhúzta a szemöldökét, majd kelletlenül ő is bemutatta a billogot, amit viselt. Egy sokkal nagyobb tetoválás szerű minta, ami rangban és mindenben Shadow fölött állt. A város hercegének pecsétje mellett, többfajta jegyet viselt. Shadow lenyűgözve siklatta rajta végig a tekintetét és mikor a sajátjának a párját megtalálta, megnyugodva dölt hátra a székén. Vicente amellett, hogy a herceg mellett teljesít szolgálatot, még Benette vezér és Tobias munkáját is segíti. A lány ekkor vette kicsit jobban szemügyre. Kinézete annyiban tért el az átlagostól, hogy az arcán éktelen sebhely húzódott. Ezáltal ilyesztően hatott számára. 

- Megkaphatnám?- kérdezte a férfi a dobozra utalva. 

- Persze. Elnézést.

- Semmi gond.- szólt szokatlanul lágy hangján Vicente és ahogy átvette a füstölőkkel telt dobozt, átnyújtott egy lepecsételt borítékot. 

- Akkor én mennék is, ha nem gond.- mondta halkan, miközben a bőrkabátja alá csúsztatta a küldeményt.

- Persze.- mosolygott a férfi, majd szorosan előtte lépve, kikísérte a lányt. 

Shadow a főútra érve, a megfejtetlen problémáin gondolkozott. Pár perc múlva, arra lett figyelmes, hogy követik. Gyorsítani kezdett, de a négy alak felvette a tempóját. Teljesen körülvették, nem maradt egérút. Nem sok ideje maradt gondolkozni, megállni pedig öngyilkosság lenne. Mégis tennie kellett valamit, bármit. Nem akart általuk meghalni, nem látott más megoldást. Váratlanul balra billentette a motorját és a mellette haladó alá csúszott. A nagy sebesség miatt, a baloldali motoros nekivágódott a szalagkorlátnak, ő maga pedig lerepülve a saját járművéről a védőkorlát mögött ért földet. Nagy sebességgel gurult le az esőtől csúszós lejtőn. Miután tehetetlen teste megállt egy fa törzsének csapódva, érezte ahogy végig kúszik a fejétől lefelé egy kellemesen meleg érzés. Annyi ereje maradt, hogy a farzsebéből kihalássza a mobilját és benyomja az egyes billentyűt, majd elsőtétült szeme előtt a világ.

 Hamarosan...